Kíváncsi voltam Skandináviára.
A helyre, ahol csak hó van, de mégis 40 évvel vannak előttünk anyagilag, hússzal pedig szociálisan.
Kicsit talán csalódtam: a fenti sztereotípiákból kiindulva csoda városra számítottam, végtelen számú high-tech csoda megoldással, csillogással, bájjal. Végül azonban az az énem diadalmaskodott, amelyik azt mondta: a lényeget a felszín alatt kell majd megkeresni. A felszínen – mint ahogy az az előző bejegyzések némelyikében is olvasható – a dánok majd hogy nem rosszabbul élnek, mint mi. Ami azonban itt is látszik, az az általában vett jólét. Az, hogy a boltban nem lehet adott színvonalnál rosszabb minőséget kapni. Az, hogy némelyik hómlessz szinte jobban van öltözve, mint mi. Az, hogy 5 óra takarítás okosba’ fizet annyit, mint amennyit idehaza senior programozóként megkeresel egy nap alatt.
Persze mindennek ára van: a dánok százalékosan közel annyi közterhet fizetnek, mint mi. Az élet, a lakás, az autó, az étel drágább, de ha nem keresed meg magad, állambá’ segít – van miből. A maradékból pedig van mód visszaszorítani a fosszilis anyagok használatát, illetve törekedni arra, hogy holnap is legyen még bolygó.
Ellenben téved az is, aki szerint nyugaton aztán tökéletesen értik, mi a csízió. Koppenhága városa sehol nincs Budapesthez képest.
Minél több várost, országot, vidéket ismerek meg, annál inkább hallgatok, amikor az “itthon minden szar” emberek szólásra emelkednek. (Persze, van ami itthon szar. De az a szar emberek hibája, őket pedig boldogan exportálnám nyugatra.)
Dániát épp ezért is látni kellett: egy kis egészséges abszurditás mellett jó dolgokkal gazdagodtam.