Rajzfilmet nézni annak szégyen, aki reggelente tompa, rozsdás zsilettpengével borotválkozik hideg vízben. Tehát az igazán kemény emberek most ne olvassanak tovább.
A többieknek elmondom, hogy a világ legjobb egész estés animációs filmje Az oroszlánkirály Disney-féle adaptációja.
1994-ben a Disney csillaga leáldozóban volt. Amerikában már az évtized elején befejeződött a Kacsamesék-éra, amit itthon csak ezekben az időkben kezdtek el vetíteni. A stúdiónak olyan produkcióra volt szüksége, amellyel újra tömegeket lehet visszacsábítani a “márkához”. A törekvés végül nem volt hiábavaló: minden idők legjobb(an teljesítő), hagyományos animációval készült rajzfilmjét sikerült összerakniuk. Mivel a készítésről, esetlegesen elrejtett hárombetűs üzenetekről, az állatok mozgásáról vett mintákról, a 2 éven át készülő 2 és fél percről illetve plagizálásról szóló minden egyes részlet megtalálható itt, ezért én ezekkel most nem foglalkoznék.
Mind a képi világ, amelyik olykor már-már bohókásan is színes, mind pedig a filmzene, amelyik annak ellenére vált ki belőlem hatást, hogy nem különösebben rajongok a muiscalekért. Egyedül a történet az, amelyiket talán még lehetett volna csiszolni, azonban ne felejtsük el, hogy az elsődleges célközönséget mégis csak a gyerekek jelentik, ezért az itt megjelenő összefüggéseket sem lehet a végtelenségig bonyolítani.
A mondanivaló most talán még jobban átjön, mint 15 éve, de van is minden: család, ármány, hazugság, cserbenhagyás, szerelem, barátság, gyilkosság, felismerés, tetőpont és katarzis – a végén pedig a megnyugtató happy end. (Szerencsére utóbbit nem vették át a mű mintájául szolgáló, Shakespeare-féle Hameltből.)
Ez a rajzfilm fantasztikus, ami abból is látható, hogy így a nap végén nincs is elég kifejező hasonlatom, amivel felemelhetném arra a piedesztára, amit megérdemel.
Hosszas fecsegés helyett inkább azt mondom: nézzétek meg újra.