blanka.se
Comments(0) Augusztus 12-én este a menetrend szerinti fapados járat emelkedett el velünk Ferihegy 1-ről, hogy aztán durván 100 percnyi északnak tartás után Stockholmban tegyen le minket.
Mivel már június elején megvettük a jegyet, ezért egy bőrönddel együtt megvolt a dupla retúr 63K-ból. A Wizz pedig egy pillanatig sem tétlenkedik, amikor az üzleti modell csavarásáról van szó: immár 32 kiló lehet a poggyászod, ellenben magadnak kell jegyet nyomtatnod, amelyet az indulás előtt egy héttel tesznek online elérhetővé, és amely NEM tévesztendő össze a foglaláskor kapott dokumentumokkal. Mi persze a kezdők nyugalmával szoptuk be ezt az 5.5K-s cumit, de valamiből nekik is élni kell. Bár Koppenhága repterén ez úgy működik, hogy beütöd a 6 jegyű kódod 100 szétszórt konzol valamelyikébe, majd még azt is kijelölheted, hogy hol akarsz ülni – másrészt azonban kellenek magamfajta RTFM parasztok, mert drága a kerozin.
Nade: az utazás eseménytelenül telt. Az A320-ok speckó “fapad” változata amúgy is úgy van kialakítva, hogy a 184 centimmel jobban ölel körül, mint a szomszéd becsövezett VFTS Ladája, így az ember ösztönösen is a könyve után nyúl.
Skavsta Stockholm Ferihegy 1-e egyetlen különbséggel: Kőbánya helyett itt 100 kilométert kell utazni, ami újabb laza 80 perc. Ez az itthon előre váltott jegyekkel teljesen simán ment – igaz a jegyárusítás odakint is úgy mehetett volna, mint kés a vajban. A Flygbussarna Stockholm főpályaudvarán tett le kicsivel éjfél előtt.
A szállásig hátralevő 2.8 kilométert gyalog szándékoztunk megtenni a GPS által támogatva – és a 30 kilóra kvalifikált bőrönd által lassítva. A világlátott utazó végtelen önbizalmát azonban igen gyorsan képes megtörni a zergebaszó súlyú bőrönd, pláne, amikor realizálja, hogy a piskótának vélt “itt jobbra” típusú stockholmi körforgalmak valójában 3-4 szintes, az avatatlan szem számára követhetetlen bonyolultságú labirintussá olvadnak össze. Becsületünkre laza 80 percnyi bolyongás, illetve 800 fölöslegesen megtett plusz méter után a párás éjszakában szarrá izzadva bár, de emelt fővel és jó hangulatban érkeztünk meg a város legeslegkirályabb hosteljébe, a Rygerfjord állóhajóra, amely gyakorlatilag a városháza ikonikus épületére néz a csatorna másik partjáról. A szálló pozíciójának optimálisságát illusztrálja, hogy ezen tényt csak a szomszédban megtalálható Hilton mondhatja el magáról.
A kulcsunk mellé kértünk egy fantát, még elkúsztunk a kabinig majd kóma.
Pénteken az első utunk a közeli SKV SL irodába vezetett, ahol a város golden ticketjét, az 5 napos Stockholm Cardot zsákoltuk be. Ez gyakorlatilag Stockholm tolvajkulcsa: minden múzeumot nyit, díjmentessé teszi a közlekedést, és a nyuszibárt leszámítva gyakorlatilag bármilyen egyéb látványosságot meg lehet vele tekinteni. Innentől gyakorlatilag végtelen kalandozás következett, amelyet sem végigírni, sem végigolvasni nem lehet ép ésszel, ezért igyekszem pontokba szedni a mondókámat el-elkanyarodva néhány érdekesebb dologhoz. Dóri jóvoltából az első nap programja címszavakban:
- Gamla Stan – az óváros közepe, party all day, party all night
- Kungliga Slottet, vagyis a királyi vár. Itt komolyan veszik a dolgot: a királynő nemrég házasodott, úgyhogy áll a bál az ajándékboltokban (royal csoki, royal csipketerítő, royal bögre)
- Stockholm Fesztivál – színpadok és foglalkozások, ameddig a szem ellát
- Museum Tre Kronor | Skattkammaren, azaz kincstár – mert minden svéd királynak hercegnek és királynőnek saját korona kellett. Van is nekik vagy 30.
- Nationalmuseum – fókuszban a svéd tervezés és találékonyság. Kewl as fuck. Szíriöszli.
- Skeppsholmen szigetecske a Moderna Museet-val – többek között Ed Ruscha pop art-ja, illetve design, design, design… . Ezen túl a sziget parkjai, szobrai, mólói, kastélyai, meg a többi disneylandi látványosság.
- hazafelé még bekeveredtünk a városházára (Stadshuset) – vicces volt látni, hogy [kocka] a navigációban még az épület belső udvarának falán futó borostyán is meg van rajzolva [/kocka]
Ja, mindehhez pedig a hazai ennivaló – mert kúrva nagy a drágaság -, meg a hazai cefre – mert ezt gyakorlatilag nem is lehet kapni. A Carlsberg, a Pilsner, de még a Guinnes (érted, papuskám, a GUINNESS) is három és fél fokban van limitálva – töményet pedig állítólag 23 helyen lehet kapni a városban. Mi egy ilyen boltba sem tévedtünk be – szerencsére nem is volt rá szükség.
Második nap irány a Djurgarden. Ez tulajdonképp a helyi városliget sziget lehetne: itt található a Skanzen és a Tivoli vidámpark (ezekről később), illetve a
- Nordiska Museet – északi múzeum (divat, enteriőrök és szokások északon – tudtátok, hogy ők is festenek tojást húsvétra?)
- Aquariet Vattenmuseum – az akvárium minden jóval
- Gröna Lund Tivoli – a vidámpark.
Itt muszáj megállnunk egy szóra.
A Zöld Liget az az eszményi vidámpark, amelyben a vattacukros-körhintás-céllövöldés vurstli ötvöződik a high-tech vidámparki darálógépekkel és egy olyan színpaddal, amelyeket egyszerű nyári napokon olyan nóném emberek látogatnak, mint a KISS, Bob Marley (még ’80-ban), vagy a the Cult és Mando Diao. Ilyen értelemben mi sem kockáztathattuk meg, hogy ne próbáljuk ki, milyen az, amikor 80 méter magasságban ránkraknak egy ólommellényt, majd leejtenek európa legmagasabb szabadesés tornyából.
Azt hittem, sikítani fogok – de nem. Azt sem.
Ellenben az Insane-nel (áthallás?), ahol tulajdonképp egy Kelemen Kabátban dal hangos üvöltése segített át a szívrohamon.
Ezek után már a Pop-Expressen és egy laza dodzsemezés is bőven elég volt a vidámság megőrzésére. Ja, mielőtt megvettük volna a 20 tiketes tömbjegyet, találtunk hozzá még 100 krajcárt a földön, így tényleg csodás volt a vidámpark a helyben elfogyasztott 1800 forintos – helyi viszonyok alapján átlagárú – fiss end csipsszel együtt. A céllövöldékben 2 kilós M&M-s koffereket meg óriási plüssállatokat lehetett nyerni – a tömegből azonban pont elég volt addigra, mi pedig a csúcson hagytuk abba. A szigetről kifele menet még megnéztük a híres
- Vasa Museet-et – ezt most nem mondom végig – olvasd el, ha érdekel, nagyon jó az oldal – és nagyon jó maga a múzeum is. Eleve a 4. emeleten lépsz be, tehát van még három fölfelé, és három lefelé. Amúgy érdekes népek ezek a svédek: felbecsülhetetlen történelmi értéke mellett a hajó, és tulajdonképp maga a múzeum is annak állít emléket, hogy a 17. században a lengyel flotta szarrá verte a svéd armadát. (Vajon nekünk vajon kéne világháborús békekötés múzeum?)
- a nap végén kimetróztunk egy Mörby nevű külvárosba, itt csak laza korzósás volt, ezek a részek már nem annyira patentek, mint a belváros, de a graffitit leszámítva itt sem kell szégyenkezniük a helyieknek.
Harmadik nap kimentünk a HÉV-vel a Henriksdalig.
- az autóút itt szabályosan felnyílik, ha az alatta található csatornán adott magasságot meghaladó vitorlás halad át. Egy ilyen alkalomnak mi is tanúi voltunk: egyszersmind vicces és látványos.
- Sparvagsmuseet és Leksaksmuseet – a Közlekedési-, és a Játékmúzeum. Nekem értelemszerűen az első a tapintható, bejárható, megszagolható, szervízaknából szemügyre vehető buszaival, villamosaival, vasúti kocsijaival, de a játék kiállításnak sem kellett szégyenkeznie gyerekkorom kék pedálos moszkvicsával. :’-)
- Globen és Skyview – ez a Ericcson stadion mellé épült sportcsarnok és bevásárló komplexum Európa legnagyobb gömb alakú csarnoka. A Skyview egy üvegfalú pattanás a gömbön, amely 100 méter magasra visz fel, ahonnan egész Stockholm belátható. A panoráma nem túl izgi, de a stadion high-tech. Az Ericcson stadionban délután a Hammarby játszott, úgyhogy mindenhonnan ömlöttek a zöld-fehér monsterek.
- a Radmansgatanhoz átvonatozva felmásztunk a helyi Gellérthegyre, hogy megláthassuk Stockholm párizsias arcát. Itt egy csomó űberkirály játszóteret kereszteztünk, úgyhogy a maradék gin bepumpolása mellett volt mód kellő mennyiségű baromkodásra.
A negyedik nap kimentünk Stockholm Szentendréjébe a
- Drottningholmba. Itt található a rojál famili állandó lakhelye, vagyis egy 17. században a francia Versailles mintájára épült fényűző kastély és kert. Kínai pavilon, gazdag (de mégsem barokkosan bazári) szobák, sok-sok szárnyas a négyzetkilométernyi pázsiton – minden, amit egy ilyen helytől elvárnál.
- Skansen – ismét a Djurgardenben. Végre láttunk jávorszarvast. Meg játszó-bunyózó medvéket. Nájsz.
Az ötödik nap, immár kedd, a hazautazás napja. Mivel azonban csak délután indult a gép, ezért miután kicsekkoltunk a legjobban pozicionált állóhajóból eva, minden mindegy alapon nekivágtunk, hogy még egyszer elmerülhessünk az istókhalmai nyüzsgésben. Az ugorjfel-ugorjle hajókon megtett körrel nagyszerűen be lehetett járni mindazokat a helyeket, amelyeket az elmúlt napokban meglátogattunk. Még a
- Fotografiska is belefért, ahol többek között belefutottunk egy teljes Annie Leibovitz kiállításba, aki gyakorlatilag minden létező hírességet lefotózott az elmúlt 30 év amerikai kormányzataitól kezdve Jonny kib_szott Cash-ig. Az már csak hab volt a tortán, hogy természetesen volt fénykép, amely a Gellért szállóban készült. Állat jó.
- Liljeholmen – csak egy random külső kerület volt, ahova kimetróztunk. Minden metrómegállónál van egy pláza, minden megállónál van egy a helyi junkfood láncból. Swedish meatballs – here we come.
Ugyanez igaz Skavstára is – elértük a csatlakozásokat, az éfjélre Ferihegyre beálló taxi meg egy kettővel ezelőtti, 340 ezret futott E Merga volt, úgyhogy még az utolsó percben is kijutott nekem az autóbuzériából, beh jó is volt.
Hogy az a ragyogó napsütés-e Stockholm arca, amelyet a gyakorlatilag a teljes ottlétünk alatt mutatott, esetleg az a szürke felhőszakadás, amely a reptéri buszhoz igyekezve áztatott el – nem tudjuk meg egyelőre. Az autók 20%-ra utólag felszerelt, komoly Hella szúrófények elengedik az ember fantáziáját. Azonban – még ha ide nem is tettem fel egyelőre :-( – rengeteg képet csináltunk, mert gondolhatod, hogy volt mit nézni, amikor a fenti ömlengés még csak a kivonat. Összeszedtem még pár dolgot, ezek a tréfás(?) tények csak dióhéjban:
1. Svédország ott tart jólétben, hogy gyakorlatilag megvalósult a becsületkassza rendszer az élelmiszer boltban. Magad pittyented be a kosaradba rakott árut, magad fizetsz, az automata ad vissza. Hogy ez társadalom szinten megvalósulhatott egy kozmopolita fővárosban – őrület.
2. Szeretik a kombikat. A nagy kombikat. Tehát én is szeretem őket.
3. Tényleg szőkék. Mind. És elenyésző kisebbséget leszámítva tényleg kajak egészségesek, vidámak és kiegyensúlyozottak. Persze, 70 év jólét. Emellett azonban kell – és megvan – az igény is.
4. Dániához hasonlóan itt is hülyére keresheted magad üveg- és palackvisszaváltásból, mert arany árban veszik vissza.
5. Nagyon sok nagyon színes bevándorló él Stockolmban. Az összes létező ázsiai és afrikai színárnyalattól kezdve a 80 éves magyar nyugdíjasig bezárólag. Valahol kicsit ijesztő ez a sokszínűség.
6. Biók, advancedek, 2.0-k. A város buszai a jobb nagyvárosokhoz hasonlóan már nem gázolajjal mennek, és az e-on úton-útfélen biztatja az embereket a bioetalol használatára, amelyet szinte minden kút árul.
7. Minden karhatalmista fiatal szőke leány. Mindegy, hogy a múzeumi teremőrről, a skv ellenőrről, vagy az állig felfegyverzett királyi testőrség (Nem, nem a bohócok. A zöldsapkás kommandósok.) egyik tagjáról beszélgetünk: mindenki KlaudiaSiffer.
Talán a hosszú felsorolásból érzékelhető, hogy komoly elvárásokkal mentem Skandináviába, mert érdekelt, hogy létezik-e az az idealista társadalom, amely mindannyiunk fejében ott van valamilyen formában. Magasak voltak az elvárásaim, mégsem csalódtam. Félreértés ne essék: a hely nem tökéletes. Ha az lenne, talán nem is kellene annyira. Nagyon szerettem Stockholmot, és nagyon nem teszem elérhetetlen helyre a fejemben.
Loading ...
blanka