YouTube Direkt

EPfuckingMD

Találkoznék önmagammal 1992-ben.
Bár lehet, hogy csak ártana.
(blanka, átcsúszott ide a meta rovat?)

YouTube Direkt

most testi-szellemi-mentális elfoglaltság-szabadság, telítettség-üresség, átmeneti időszak-permanens változás van.
utána újra lesz blog.

.:until:then:.
.:fight:the:system!:.

Meta rovatot összeszedetten kell írni.

Nekem momentán az improvizáció marad, mert bár úgy-ahogy magamnál vagyok, a tegnapi éjszakázás és a mai határidős nyomjukmeg dolog mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Ettől függetlenül törekszem a koherenciára.

A napokban kétszer is volt módom gondolkodni. Az egyik 6-8 perc hét közben tört rám egyik nap, lefekvés előtt, a másik abban a 300 lépésben, amelyet az íróasztalom és a garázs között teszek meg a Hivatalban.

A tárgy mindkét esetben az “eliramlik az élet” fogalomkör köré volt szervezve – ez tavasszal visszatérő gondolat.

Pontosan kifejtve  azon járt az elmém, hogy globális kontextusban, tehát az egész életre vetítve hogyan alakulhat optimálisan az egyén életvitele.

Gyermek koromban az aktuális karácsonyi amerikai mozifilm jellemzően a családját a munkájáért elhanyagoló szülő relevációjáról szólt (ld. még: nem ért oda a karate vizsgára/kosármeccsre/színházi darabra, vagy csak megígért valamit, de.). 10 éves fejjel nekem erről az jutott eszembe, hogy szép-szép, de a papa V8-asát (Magyaroszágnál maradva: trabiját, skodáját, fordját, pözsóját, mercijét, nekünk ekkor vw-nk volt) valamiből meg kell tankolni, ez a valami pedig az, hogy a papa a melóban van napi n órát.

Lecsupaszítva az egyenletet az egyik oldalon az anyagi javak állnak. (Nagyon kérem, hogy most hagyjuk azokat a hippi dumákat, hogy nem boldogít, meg hogy a materiális világ az fúj. Tetszik, nem tetszik: jó ha van, és kész.)

A másik oldalon az idő áll. (Itt pedig külön szólnék, hogy nem, a dolog NEM duális, a magam részéről nagyon-nagyon szociális, a környezetére figyelő ember vagyok, de – mint írtam – most szeretnék egyszerűen fogalmazni. Az idő nem egyenlő ÉN, az idő sokkal inkább egyenlő MI a család, a barátok. Azonban benne én is, mert én is halandó vagyok, tehát véges az időm.)

A kettő közé egyenlőséget tevő közhely pedig meggondolandó. Ennek fejtegetéséhez ígérem, az elkövetkezendő mondatok erejéig igyekszem olyan puritánul és metaforamentesen fogalmazni, amennyire csak lehet. (A túlzottan gyógypedagógiai megállapításokért – mint amilyen a következő mondat is lesz – pedig külön elnézést kérek az Élet Nagy Ismerőitől, illetve az életművészektől: ezeket a gondolatfolyam összefüggőségének megtartása miatt nem tudom kihagyni.)

A pénz előteremtéséhez dolgozni kell. Ha dolgozol, valószínűleg nem lehetsz a családoddal, barátaiddal, szeretteiddel, a munkahelyed pedig jó esetben max. az egyik hobbid a sok közül. Ha napi 10 órát dolgozol, akkor mire kivonod az egyenletből az utazással, létfenntartással, illetve kötelezettségekkel elmenő időt, valahol 7 és 9 óra között marad, amiből 1-2 órát dedikálhatsz a saját dolgaidnak. Ha hétvégén is dolgozol valamennyit, akkor hétvégén is. (Ha 8 óra, és van hétvége, akkor arányosan jobb a helyzet.)

Cserébe jó csillagjárás esetén tisztességes életvitelt kaphatsz, az ár azonban a beáldozott (szabad)idő, amikor metszenéd a rózsát a kertben, könyvet olvasnál, felkeresnél egy rég látott cimbid/rokonod, ne adj’ isten meginnál egy (sok) sört a haverokkal.

Rendben van, eddig nekem is megvan, most már halljuk valami újdonságot is – szól most az Olvasó.

Kedves Olvasó, a konklúzió te vagy. Meg én. Meg a mi szeretteink. Minden egyes nap mindannyian meghozunk egy döntést: lehetőségeinkhez, jogainkhoz (de főként kötelezettségeinkhez) mérten eldöntjük, hogyan használjuk majd fel az időnket, energiánkat. (Amellett, hogy aztán a külvilág majd bele alakít az elképzeléseinkbe, ha épp olyanja van.)

A jó döntés pedig a szó mérnöki vonatkozásában igazi rosszul feltett probléma (sajnos csak a szó antagonistájához találtam szócikket, innen remélem, világos, mire gondolok), amelyet majd 2-5-10-30 év múlva, esetleg a halálos ágyon jó esetben igazol majd az élet. A saját gondolatmenetemet egy tökéletesen átlagos, a sorok írása közben költött közhellyel zárnám: élj a mának, de gondolj a honlapra. A kereső szerint – a biztonság kedvéértaz előző mondat végén beírtam – ezt 129 ember már biztosan elmondta előttem, így legalább tiszta sor. ;-)

Ezzel kapcsolatban két dolgot írok még le.

Két hete volt egy kerekasztal beszélgetés, amelyen az egyik, általam rendkívül tisztelt professzorom, Cs. Á. (azért csak monogram, mert a pozitív méltatás momentán nem a webes keresőknek szól, de mégis nevesíteni akarom) zárásképpen rövid monológgal foglalta össze a véleményét. Bár ennek témája ott akkor a szakosodj vs. legyen átfogó világlátásod kettős volt, azonban a mondandója 74 évvel és rengeteg tudománnyal és emberséggel a háta mögött is ugyanaz, amit az imént leírtam: az arányokra nincs válasz.

Hogy mennyit dolgozz, és mennyit élj: nincs pontos, tévedhetetlen formula.

A másik a héten elhunyt Popper Pétertől származik – tőle eddig egyébként még nem olvastam semmit, de mivel az összes médium ezt az idézetet csatolta a halálhírhez, így engem sem került el. Némileg lazábban, de biztosan kapcsolódik a fentiekhez:

“Egyet tanácsolhatok: nem szabad az élményeket meg nem élni. Ha valaki jól élte végig az óvodáséveit, iskolásként nem akar újra óvodás lenni. Ha megélte mindazt, amit az élet kínál egy gyereknek, egy felnőttnek vagy egy idősebb embernek, akkor nem lesz baj. Ha pótlandókat görget maga előtt, akkor lesz a baj. Ki kell iktatni az érzést, hogy átmeneti korszakok vannak az életben. Nincsenek. Az az életem, amit élek, nincs átmeneti korszak, az időskor sem az.”

Ez pedig word.

Jól kell élni. De meg kell élni.

Mindkét mondat mindkét értelmében.

Egy szar nap végén az ember ráadásul pont azt bántja, akit szeret.

Mivel nem vagyok benne a hazai b-boy szakmában, időközben jutott eszembe, honnan ismerős a klipben szereplő Suicidal Lifestyle: 2003-ban, életem egyik legjobb nyarán a VOLT Fesztiválon ők tekertek a Cut kólasör színeiben. Az Elementary Force egy bécsi utcán jött szembe – ők már akkor bemondták, hogy az idehaza a bedobált 20 forintosok helyett érdemesebb nyugaton pörögni a fejeden, így a youtube számos európai videót őriz róluk.

Szeretem a vasat.

Már kiskoromban is  vonzott a hardver (apropó, ugye, hogy a Kamaz királyabb, mint egy IFA?), így amilyen korán lehetett, a gépházat is kinyitottam. Ilyen irányú tevékenységem kezdetben persze nem volt mindig áldozat mentes [köhh-krahács], azonban az esetek többségében némi fölösleges, esetleg idegtépő szívás után győztesen tudtam kijönni a csatából. (Kivéve persze azon eseteket, amikor ír dokkmunkásokat megszégyenítő kreativitással konkatenáltam hat-nyolc szavas, válogatott trágárságokat – amelyek önmagukban valamiért nem bizonyultak elegendőnek egy-egy vesztes helyzet megfordításának.)

Ma kicsit korábban jöttem haza, úgyhogy nekiláttam három hetes adósságomnak, egy – a családban marad – döglött P4-esnek.

Az ember ilyenkor 10+ óra hegesztésből jön – én sem gondoltam feszülni. Kinyitottam két sört, meg betettem valami nyugdíjas lemezt a cédélejátszóba, a koszba csak idilli feltételek mellett nyúlunk őszintén. A sztori még vasárnap kezdődött – akkor kapcsoltam be a pácienst először. Valahonnan volt egy olyan érzésem, hogy mindezt nyitott háznál tegyem, a dolog pedig bejött, mert bár a gép elkezdett felállni, egy táp melletti IC szó szerint forrt, majd egy szempillantás alatt kigyulladt.

Kis füst, némi szag.

Megsejtve a dolog (másodpercekre lévő) végét inkább áramtalanítottam. Bár még abban sem vagyok biztos, hogy a dobozt ezzel a hibával akasztották a nyakamba, mára kukáztam egy vonatkozó alaplapot. Bár ez csak SD ramot eszik – abból meg negyed giga van itthon a spájzba’ -, a cucc netezni lesz, úgyhogy ezt kell a gazdának szeretni. Ilyen formán, hogy a benne lévő gef4-nek két éve nem megy a ventilátora – már a múltkor is hidegen hagyott*. Ha eddig nem sült meg, talán ez után sem fog.

*Persze faszt, ezekben a dolgokban valahogy a full precizitásra törekszem (jaj), eme kényszerbetegség birtokában szerintem erre is gányolni fogok valami hűtést. :-P

Miután végeztem a könyékig-a-porcicákban résszel – alaplap cserekor gyakorlatilag mindenhez hozzányúlsz -, jött a szikra: a XXI. századi nomád belez halat. Csak itt a 3V-os elemet, az északi híd bordáit, meg – emlékbe – egy biosz csipet forgácsolok a belsőségek, fej, meg farok helyett.

A motyó amúgy rendben lesz, az új lap megette a régi komponenseket (a procban benne volt a szopó lehetősége), a héten valamikor még oboázok pár órát, hogy legyen rajta tisztességes rendszer, aztán visszakapja a gazdája. Bár idegtépő, amikor fiatal nagypapa korú gépekre imádkozik az ember biteket, mert ilyenkor a folyamatszámláló végtelenül kelletlenül szokta venni a pixeleket, ennek ellenére ezeket a dolgokat puszira szoktam csinálni. Eseti mizantróp megnyilvánulásaimat törlesztem ilyenkor.

Az emberi lélek egyik furcsa bugyrának azt tartom, hogy érzelemmel viseltetünk a bizonyos fokú autonómiával rendelkező gépek iránt. Ne arra gondolj, hogy melyik a kedvenc garbód – inkább arra, amikor úgy érzed: most kiszolgált az autód, a motoros fűrészed a bicajod (zúzós völgymenet) vagy a fényképeződ (kinek mi).

Szeretjük azt hinni, hogy az együtt töltött idő alatt a gép is megismer, partnerré válik, megutál, vagy éppen megszeret minket, és egy kis paskolgatásra még akkor is elindul, amikor már réges-rég nem kéne.

A gyakorlatban valójában csak a bitek, a fogaskerekek és a fizika mindennapi harca ez, hideg logika – pedig néha szeretünk hinni.

Egy hete ilyenkor az asztórián álltam – aztán jött, és együtt mentünk.

YouTube Direkt

A következő dalt szívből küldöm nektek, akiket szeretek.

YouTube Direkt

Boldog Karácsonyt y’all!

:-)

Nagyon régen sétáltam utoljára hóban.

Ma sokat: a kivilágított Büdipesten, az Öbölben, a városban; éjszaka. Nem kellett sietni, nem volt teendő: a cél maga az eszköz volt, vagyis a séta, az andalgás, a hó és a róla visszaverődő sárgás lámpafény. Nem utolsó sorban pedig rá tudtam hangolódni a szépségére.

Ilyenkor azért szeretném néha, ha a giccs fogalma valójában nem létezne, mert akkor nem kellene rövid úton zárnom ezeket a posztokat.

81 éves nagyapám, akit reggel frissen borotválva, vasalt ing-mellény-melegítőnadrág-kafamamusz kombóban találtam otthon, amikor különösebb bejelentés nélkül megjelentem náluk reszelni egyet a pentiumon, hogy újra sakkozhasson online – ahogy szokott.

ülsz a buszon hazafelé menet, a fejedet az üvegnek támasztva. A fények, a tiszta, hideg levegő meg az esti város pedig segítenek gondolkodni.

YouTube Direkt

A boldogság három kívánság, mint tibibácsi.

3:00-nál olyan RNR betét van, hogy még Lemmy is vigyázzba áll.

YouTube Direkt

Zseni. \m/

Ami nálunk már csütörtök este elkezdődik.

Keretes szerkezet lesz, 4 po(p)sz(ár)t bekészítve, minden este 19 óra 84 perckor jön az új videó.

YouTube Direkt

YouTube Direkt

Zöld Úr kúrva jó vas volt. És bár összességében örülök, hogy a D4-D-vel esély sincs trógerkodni, ám hazudnék, ha tagadnám, hogy hiányzik a nyers fütyülés 1750-től. Az a fajta, amit kettesben is csak a Potenzák tudtak megfogni, mert a Conti gyári szett az bizony volt, hogy megnyikkant, mire közepesnél jobban megette a magyar aszfalt.

Valakinek a bélyeggyűjtés, valakinek a focilabda pattogtatás – nekem az autó, üssetek.

Szerettünk béjbe.

YouTube Direkt

A frusztáció orvosi terminológiában valami olyasmit jelent, hogy bár valamiért nagyon sok mindent megteszünk, rajtunk kívülálló okok miatt azonban nem tudjuk elérni ezen célunkat.

Évtizedes adósságomat törlesztettem ma, amikor végigvittem az egyik, annó a Pozsonyi úton vásárolt játékot (3db flopilemez, játékleírás, doboz), amely szívemnek köztudottan igen-igen kedves.

Bár a szaruhártya szaggató outró elmaradt, mikor végre sikerült ledobnom a rohadék nagybácsit a Trónszirtől, azért én elégedett vagyok: szembenéztem gyerekkorom nemezisével.