blanka tha suntoucher

Úgy kíváncsi vagyok, mennyire szed szét a Kaiser Chefs - Ruby című száma.

Ennek a kapcsán. Nem tudom posztosítani, ennek az egésznek.

YouTube Direkt

Baszott jó, igen.

Jó, hogy van itthon sör.

Melyik magyar jellegű söröket szereti blanka? Íme, a következőket (a sorrendiség igénye nélkül):

1. Soproni 1895

A tizennyolc-kilencvenöttel a Soproni nagyot dobott. Kicsit több, mint a regulár ászok/láger tip. sörök, és a késhegynyivel több alkohol (5.3%) miatt karakteresebb az íze.

2. Ilzer Szűretlen Búza

Arcpirítóan olcsó sör, amely zavaros, mint egy közbeszerzés. Kritikus emberek vonták vissza cinikus megjegyzéseiket, miután húztak egyet az üvegből. Szarok a konzumvilágra: szerintem ez jobb, mint az Edelweiss. Az Erdingeres élményiem frissítésre szorulnak, ahhoz momentán nem tudom hozzámérni, ennek megfelelően gyakorlatilag az etalon héféről beszélünk.

3. Soproni Ászok

What can I say. Ha “hazai” világos sör, akkor Soproni. Ahogy a VOLT-on tartottuk anno 2003: Soproni Ászok - ha megiszom, csak mászok. (Blanka történetesen repült.)

4. Dreher

A Soproni mellett a Dréher a másik “magyar” láger, amelyet szívesen iszom: talán egy fokkal különlegesebbnek érződik. Ez továbbá az a magyar sör, amelynek az idő múlásával ha csak enyhén bár, de egyre rosszabb lesz a logója, tipográfiája (igaz, Soproniék is csúnyán lecsapták a pébetűből kiinduló hurkot).

Meta rovat. Dúrva.

Idén a sok éves átlagnál sokkal komolyabban veszem az éves nagytakarítást (DB2008). Ennek számos oka van, igyekszem pontokba foglalni:

- az elmúlt 5-6 évben az állandó nyári projectek (ajtó festés, szigetelés, csempézés, parketta csiszolás, stb, stb.) miatt nem történtek érdemi változások
- életem egy jeles korszaka zárult le most júniusban (amennyiben lediplomáztam)
- az elmúlt időben közvetlen életteremet az utolsó szögig szolgálatra ítéltem - karbantartás nélkül.

Az elhatározás pedig úgy szól, hogy ezévben nem elgégszem meg egyszerű portörléssel, hanem a szekrények mélyére nézek, és kíméletlenül lefolytatok egy komoly szanálást. Ez történik most a napokban jobb-rosszabb hatásfokkal. A dolog emó oldaláról nem szándékoztam megemlékezni már csak azért sem, mert az eddigi tevékenykedés közben különösebben egyszer sem törtek rám az emlékek a kezemen átmenő metál (esetleg poliészter, vagy szerves) kompozitok kapcsán (csúnya hivatkozás ez a tárgyakra).

Eddig.

Mert most az üvegszekrényben matatok, és itt szeretnék megállni egy percre.
Meg kellett állapítanom, hogy az objektum ~3-6 évvel ezelőtti berendezése röviden fogalmazva fasza, hosszabban pedig időt álló, kifejező, tudatos és átgondolt.

Azonban már én sem leszek fiatalabb, így nem mehettem el szó nélkül a gimnáziumi billiárdozásokkor összebugázott kréták, megtartott gyufásdobozok (Pesti Est Café, ZP, Marina Part, Tisza Cipő, Edukátor, Viagra) és üres üvegek mellett,  mert ezek egy része már nem része az életemnek - legalábbis nem úgy, mint akkor. Az érzés pedig, hogy én sem leszek fiatalabb, végülis rámutatott, hogy ideje átrendeznem.

Bár az iménti felsorolásból úgy tűnhet, hogy egy bazári polcot rakosgatok, pontosan ezek a dolgok adják az apropóját a jelenlegi bejegyzésnek. Az üvegek (legalábbis az üresen eltett hányaduk) ugyanis apró címkékkel a talpukon pihentek a polcon.

Az olyan bejegyzések (és most szándékosan fiktív neveket használok, hogy ne mondhasd, hogy “nem ismered őket és egyébként is az egyén emlékei olyanok, mint a segglyuk”), mint “Anna, Barbi, Cecília, Balázs 2002. 12. 31.”, a “Boldog 19. születésnapot”, a “Szakadtunk Aladárral 2001. 04. 19., Gellérthegy”, a “Ballagásodra Bélától ‘03. 05.31.” (ez egy 5 dekás , bontatlan “Royal szeszesital” típusú terméken), “2006. Sziget”, szülinapok, barátnőktől, stb… .

Komoly.

[Szándékosan kihagyott, későbbre tartogatott elmélkedés.]

Az üvegek kikerülnek a polcról - de a kupakokat megtartom.

A szekrényt egy időközben bejött hívás miatt már csak holnap fogom tudni befejezni. A pincét még el sem kezdtem, sőt a  közvetlen életteremből kivágott cca. 8 cipősdoboznyi cucc első körben ide került le, és az igazi parti csak akkor kezdődik, amikor ezeket a dolgokat kezdem el válogatni, de nem vagyok elkenve. A kiszanált számtek cucc már a neten keresi a következő gazdáját, engem pedig a polcos eseményt leszámítva elkerülnek az emlékek. Persze a java még csak most jön.

Tegnap (i.e. szombat) bementem egy zene boltba. A gyerekkoromat juttatta eszembe, boldog békeidők voltak azok. :)

(Bár a 99 100 forintért konzumált buckshotról utóbb ki is derült: ez a buckshot nem az a buckshot.)

Hollandiában szépen felkeltem vasárnap reggel n órakor, még kissé kómásan kihordtam az ágyamat takaróstól-párnástól a kertbe, és hagytam, hogy a napsütés és a szunya manók tegyék a dolgukat.

Szösszenetek blanka életéből, igen.

A hetedik napot arra használtam fel, hogy eltoljam a bicajt sapkámat Utrechtbe. Be jó is a külföldbe’ találkozni a barátainkkal, meg a szeretteinkkel… . (Aktuális aktus alanya amúgy Alóma, általános alsóból. Aight?)

A reggelt egy kedélyes kocogással nyitottam üres gyomorra - a hétvégi busz menetrend ugyanis nemcsak útvonalban, de az időtáblázatban is különbözik, ezek pedig úgy viszonyulnak egymáshoz, mint az elektronok momentuma és időbeni helye.

Bár a korábbi tapasztalatok igyekeztem ráhagyással dolgozni, azért mégiscsak a rossz megállóban sikerült rájönni, hogy hol is áll meg a busz. Átteleportálva magamat a hétmérföldessel azért még volt annyi időm, hogy integethessek a két perccel a kiírt előtt megforduló és a gázba taposó busznak.
Nyilvánvaló volt, hogy utána futok, de itt nem szokás megállni (x. eset).

Azért mégiscsak sikerült alternatív úton betalálni az állomásra, megvenni a jegyet, majd elhelyezni az egzisztenciámat a másodosztályon. Késve indultunk, mindegy. 110 perc alatt úgyis átutazom az ország felét.

Utrecht Hollandia negyedik legnagyobb városa. Ennek (és a szombatnak) megfelelően csillogó, zsúfolt és szemetes. Itt az ország teljesen más arcát mutatja, mint mondjuk Enschede: a nagyvárosi lét lelketlenséggel ruházza fel az amúgy patinás és klassz épületekkel tarkított centrumot. Gyanúltan csámborgóként még peroslámpás utcát is találtunk. Ejj, ejj.

A nap amúgy teljesen jól telt, néha dacolni kellett a 85km/s széllel (én overboost funkciót is neszelek), de amúgy ketten is eljártunk a napközben betöltött, legalább negyvendekás oktánszámú sültrumplival a hozzá tartozó majonézzel. Közben nevezetességek (dómtorony, csatornák, közparkok, sörbolt, Nijntje Pleintje, 20″-as patkók Chevy 1500-ason), kirakatok, emberek. Szép volt.

A 18:50-es vonat hozott haza.

Itt már megilletődve ültem. Hollandia jó hely. Van rend, vannak szabályok, ezeket - az eddig látottak alapján - sikerül is betartatni.
Igaz, hogy konyha az nincs, de ezen segít a piros arany, az erős pista, meg az ambíció, hogy én magyarost akarok főzni.
A filmeket nem szinkronizálják, a feliratok meg amerikanizáltak. DE ha megnézel egy átlagos utcaképet - ne adj isten egy meccset, ott mindenkin lesz trikolor, meg narancssárga, mégpedig rogyásig. Nem pirosas, nem narancsos, nem kékes vagy zöldes: EGYSZÍNŰ. Tehát az identitással sincs gond: nem kérdéses, hogy ez most árpád narancs, vagy nyilas narancs, mert minek.
Amin ellenben nem lehet segíteni, az a nyelv. Hogy sarkítottan fogalmazzak: be tud ütni egy pár hét a necessary bazmeg nélkül. És így vendég vagyok. Nem vagyok otthon.

Aki tehát manapság besokall az ellopott országtól, az ellopott rendszerváltástól, a következmények nélküli országtól, az egymásnak fordított, szükségszerűen egymást támadó, gyengítő emberektől, a hazug politikusoktól, akiket csak a mentelmi joguk alapján nem lehet a köztörvényesekkel egy kóterba tenni; egyszóval azok az emberek, akik lépnek Magyarországról: bizonyos fokig meg tudom érteni.

Külföldön vár a 1046 eurós minimálbér, a létbiztonság, meg a tudat, hogy igenis picsán rúgják azt, aki vét a törvény ellen.

Ne legyenek illúzióitok: a nyugat sem fenékig tejfel, itt is emberek élnek, többnyire emberléptékű dimenziókkal, emberi hibákkal. Az átlag holland semmivel sem jobb, mint az átlag magyar. A különbség, hogy az ittenieknek nem bombázzák le módszeresen a tisztességbe, értékekbe, munkába vetett hitét.

Ezt fel/visszaépíteni pedig csak másodsorban pénz kérdés.

Zenét válogatok, ami az elmúlt két órára vetítve nagyságrendileg 2-3000 belehallgatást jelent. Csoda, ha megrohannak emlékek?

Hollandiára még mindig képtelen vagyok emlékezni. A legkisebb morzsa is szív befele, mondja, mondatja, hogy olyanjóvolt, b+. Minden másra ott a mastercard.

A dancehall az a műfaj, amelyből minél jobbat csinálnak, annál jobban utálom.

Felocsúdva a napokkal korábban megfogalmazott blogolás-nemblogolás nihilből újfent leülök írni. Eldöntöttem: ez énblog (és ezért néha laposabb, mint a folyton fütyikről meg nunikról szóló oldalak), tehát arról fogok írni, ami épp, útkeresés lezárva.

Több ilyen büdösödő E/1 mondat nem lesz, mert majdnem olyan szar ilyet írni, mint olvasni.

Boldog Új Évet!

Tegnap dél körül sikerült kinyitnom a szememet. Miután konstatáltam, hogy az előző esti partiban mégiscsak sikerült meginni azt a teleport jégert, nekiláttam elűzni a másnaposságot. A szevasz-majd-helló játékot végül a tej + almás gumicukor kombó nyerte, ezek abszolút kiegészítették egymást az úton visszafelé is. Az így bevitt kalória hatására aztán apránként megjelentek az előző éjszaka részletei, mert bár akkor, ott, közben teljesen jól voltam, azért utólag rácsodálkoztam az ismeretlen korsóra a konyhában.

Az újév első napja a macskajajtól eltekintve kifejezetten vidáman telt, társaim a jóban frissen letorrentkedett a magnóba tett 90-es évekbeli europop számok voltak (Csekáut jobbra, ott, jobbra ->), továbbá az odakint hulló hó.

Tettem fogadalmakat. Nincsenek még teljesen kidolgozva, de a lényeg akkor is a lényeg: szebb leszek, jobb leszek.

‘07 december vége felé járunk, mára fűnek, fának van blogja. Kezdődött valamikor 10 éve pár fíddel, mára pedig ott tart a tudomány, hogy még a szomszéd tehene is blogot csinál - nem is feltétlenül rosszat, nem is feltétlenül unalmasat.

Többen már tematikus blogokat szórnak, amely kifejezetten egy témakör körül lengedez; legyen az a közlekedési állapot, vagy pár játszhatatlan számítógépes játék. Az output az, ami közös: mára a csapból is folyik a kontent, ömlik a vélemény; mindez pedig a sajátos magyar blogoszférában annyival egészült ki az elmúlt 1-2 évben, hogy amint megszületik egy bejegyzés, egyből befolyik rá a kötelező pár, húezfasság, illetve énisígygondolom reakció, tehát ha úgy vesszük, az internet a demokrácia netovábbja. Igaz, az arctalansági megkötéssel, de ez így megy nap, mint nap, mint nap, mint nap.

Érdemes-e akkor blogot írni?Az ez történt ma dolgoktól a hideg tud kirázni (már amennyiben nem társul hozzájuk némi karizma), a tematikusokkal meg mostanra tényleg dunát lehetne rekeszteni. Hádde mit tegyen bele az egyszeri ember fia, ha valami kerekebbet szeretne?

Ja, írni érdemes. Azonban az érem másik oldala, hogy blogot olvasni is tudni kell - nem csak a publikálás gombra kattintás előtt (gyéká a sajátot), de akkor is, amikor valaki más birodalmába tévedsz be. Az olvasó ugyanis akkor kattint vissza, ha
- indusztriál szinten a pofájába van tolva ugyanaz a nukleáris meghajtású pówerblog (lásd index.hu rotáció a jobb oldalon) újra meg újra
- havert olvas
- olvasott egy jót, és megjegyezte.

Amikor pedig már több, mint a bejegyzéseid felét dobod ki a publikáció előtt, olyankor érdemes elgondolkodni a folytatás mikéntjén: ki tudod-e venni a jövőben az olykor lötyögős részeket, és betenni valami érteket anélkül, hogy ömlengésbe fordulna át a dolog, esetleg nem.

A blog egyfajta megméretődés, kérdés, hogy kinek mennyire szívügye. Mert ugye mégiscsak ő van értem, nem pedig fordítva.

Egy meleg fűtőtestet, és puha plüssmackót és kényelmes ágyikót nagyon nagyon nehéz megvesztegetni.

De jó, de jó.

Üzenet az agynak: holnaptól sör helyett fbf (feles, bor, forraltbor).

Na, én nyitok egy sört.

Ezt a képet több mint 1600-ször töltötték le. Vajon meg tudom trészrútolni, ki?

Őszinte hódolatom az Író Asszonyé.

Hogyaszongya.

Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz, hóesésben vacakolsz.

Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madár-etető.

Ezt most így hardveresen (igaz, a második versszakot már hozzá kellett gugliznom). Ágyban döglős, álmos vasárnap hóeséssel, rajzfilmekkel, másfél éve lejárt, porból főzött forró csokival rulz.

Janikovszky Éva 4 prezident.