Emlékeszem, hogy anno a tizenvalahanyadik szám borítóján kihúzták a sorszámot, és aláírták: “Megjelent a Kretén századik száma”, míg ez alá nagyobb betűkkel: “Na, és akkor mi van?”.

Egy szó, mint száz: fénykorában szenzációs újság volt, de amellett, hogy idővel romlott az amúgy briliáns tartalom, a végére már valami nyolc kiló volt egy-egy példány. Az utolsóból kell egy fürdőszobai szekrénybe.

A

Kretén.

Nettó nyolc órányi folyamatos algoritmus futtatás, naplózás és paraméterezés után a vége előtt kb. húsz perccel gyanút fogni hibás verziószámú behúzott függvényről, majd a generált kimenetben gyanúnkat beigazolódni látni több, mint kellemetlen.

A.

Egyszerre két ujjamat vágom el: ha suhintok, csóvája van.

Ott tartunk, hogy elolvasom: a fájdalomcsillapító vajon nem üti-e kolesztenrinre adott kábszer valamelyik összetevőjét.

Küldenék:

YouTube Direkt

Évekig nem vagyok beteg. Aztán ebben az évben már a második(?) kört futom a témában: megfázás. Az indokot ki tudom következtetni, s bár egyszerű, mint faék, kriplisége miatt nem fogom leírni.

Kezdetben vala a torokgyula: hétfőn már éreztem. Kedden rosszabbodott. szerdán javult, ma rosszul kezdett, és estére irritálóan ótvar lett. Pontosabban ma gyakorlatilag távozott, ám helyette jött a fül, az orr és a gége (ez utóbbi a hang(om), amire rákérdeznek a telefonálók).

Megmondom őszintén, bizonyos fokig leszarom az ilyesmit, tehát amig csak nekem rossz, addig kevés dologban hagyom magam korlátozni. Persze: nincsen hideg sör, ellenben van tea, c-vitamin, sál. Áprilisban. Óra szerint 27 fokban.

Még ribanckodom valamennyit a következő posztban, de amúgy mostanra már ízizek, és a bal orrlyuk-jobb fül kivételével minden rendszer működik.

- E18. – mondta a Canon.

- Hem? – kérdeztem meglepedten.

- Hát E18. Mit nem értesz?
Nem értettem. Nem csináltam semmit. Legfeljebb egy rövid videót a három féle Guinnest bemutató sorozatról, hogy legyen mit mutogatni a haveroknak. Semmi ütögetés, semmi leejtés, semmi hirtelen mozdulat, egyszer megnyomtam a felvétel gombot, egyszer meg a kikapcsolást.

- E18 – erősködött a szerkezet -, és ha nem érted, az a te bajod, én be nem húzom.

Mint azt korábban megírtam, jó ideje, hogy meghalt a Sony-m. Már az utódját is kinéztem, aztán végül valahogy mégis úgy döntöttem, hogy egyelőre elég egy kölcsöngép. Most pedig az Elvisben van a szekrényben, besértődve egy bezáródni nem akaró lencsével, és hosszas kérlelésre sem hajlandó megmondani, hogy min durcizott be.

Azt mondják itt meg itt, hogy  jó esetben egy húszas. A  Gibitől annó a hótúrára kölcsönkért gép még “könyörületes” volt (már ha lehet így fogalmazni), nekem gondtalanul ment azon a héten, aztán ki tudja még mennyit a Gibbonnak, és csak utána adta be a kulcsot. Ez az S2 IS meg exponált egy pár tízezret az évek alatt, hogy aztán az általam ellőtt tizenhatodik kép (plusz az említett videó) után az én kezemben dobhassa be a “De miért? – Mert csak.” kártyát.

A sztorit külön posztba tettem, hogy ne szarozza össze a dublini élményeket, a leírásával nem célom, hogy szívrohamba kergessem a tulajdonost, amennyiben épp ma téved ide olvasni (ha hihetünk Murphynek, akkor mikor máskor).

Nekem lett kicsit könnyebb, hogy kiadhattam.

Az egész egy laza kimerültségnek indult mozgáskoordinációs zavarokkal, hidegrázással, némi lázzal, azonban ezek fél nap alatt nagyrészt eltűntek, hogy következhessen a
- minden ízt** nagyon rossznak érzős (ld. még: étvágytalanság)
- hascsikarásos (közepesen, ill. nagyon)
- 90 percenként altesti fürgeséges
- visszatérő rémálmokkal* kísért
- enervált (felülni sem tudsz)
- éjszakát végignyöszörgős
- felborult hőháztartásos
- lepedékes nyelves
- megszédülős
- végtagfájós

illetve ezek tetszőleges lineáris kombinációjával kifejezhető történet. Pedig az egész egy kedélyes hódeszkás hétvégének indult a Chopokon.

Ja: köszi a haveroknak, akik történetesen infinit mennyiségű gyóccert hoztak (Cataflam*, Algopirin, Aszpirin, Lopedium, Carbo Activatus, Rennie,  vitaminok), ezek nélkül nem sikerült volna lerugdosni a kórságot gyomorfájás-fofóka kombó szintjére.

Megjegyzések:

Kb. öt évente egyszer, ha beteg vagyok annak ellenére, hogy vidáman rohangálok -40 fokban pólóban. Ezek alapján ez a poszt azért született, hogy érzékeltesse, hogy
a. hős vagyok, mert harcolok
b. szánalmas vagyok, mert az első bekapott vírustámadást világgá kürtölöm
c. Enver Hodzsa egy barom volt
d. kurva anyád betegség.

* vajon: összefügghet-e ez a két dolog?!
** kivételt a műanyag dolgok képeznek, saját tapasztalatom alapján eddig a háribó és a MCsízburger.

Amúgy nem vagyok elkeseredve, csak meg kell gyógyulni, aztán irány előre.

Fack, hogy 4 másodperccel maradtam le egy ilyenről:

Legközelebb.

A tegnap este instant beérkezett válaszlevelet ma egész nap nem olvasod el, csak hogy majd koncentrálni tudj a tartalmára. Mindezt azért, hogy mire este 8-kor eljutsz a kibontásáig, szembesülhess vele, hogy a levél a válaszok helyett egy konzultációs időpontot javasol – mára.

És ha szegény P92-esem (akivel annyi deszkás esést, illetve ezt követő közös előkerülést éltünk meg 50 centi mély porhó alól) nem adta volna be a kulcsot a múltkori, győri villámlátogatás alkalmával, most megcsinálnám a reggeli álmos-havas kékharmóniák nyolcvannegyedik legszebb képét a világon.

Becsületes, hű katona volt, egyszer még a halálból is visszajött. A kapitalizmus viszont olyan állatfaj, amelyben a leves drágább, mint a hús fej többe kerül, mint a discman.

Szerettem, nyugodjék békében.

Én vagyok a hülye, hogy szociálni akarok.

Szép nap volt pedig.

A Far Cry 2-nek meg shader model 3.0 kell. :-P

Az új South Park epizód talán az eddigi legrosszabb ever.

Se viccek, se csattanók, se párhuzamos sztorilájnok – az előző résszel együtt ez bizony erősen romló tendencia.

Egyáltalán nem szórakoztató, amikor az embert éjjel fél kettőkor éri utól egy telefon, hogy aztán álmatlanul forgolódhasson tillthebreakofdawn.

Vígasztaljon, hogy rövidesen újra lesz blog is, nem csak rinya.

Megkérnek, hogy f7-kor intézzem A-t, aki megnéz valamit.
B-t megkérdezem, hogy tudunk e találkozni, hogy átvegye x helyen (x hely ~40 percre van).
C-vel megbeszéljük, hogy 5-re átjön, kipróbáljuk, megveszi.
B-től válasz jön, hogy csak h5-kor lenne jó x helyen.

B tehát kilőve, mert jön C.
C 5-kor ír, hogy nem ér ide A előtt, ezért inkább jönne holnap.

C tehát kilőve.

Most 17:15 van, mai kérdésünk pedig a fentiek ismeretében a következő:

Be fog-e kavarni a következő hetvenöt percben A?

Üzenet a XIV-ből: nincs UPC telefon, nincs PGSM.

A saga folytatódik. Áció, ráció, privatizáció!

A következő állomás: Fabulon.

És már veheted is a külföldit.

Ez szakállas recept, de pár döntéshozó mintha néha még ma is azt mímelné, hogy ezt nem ismerte fel.

Ebben a kivételes esetben csak a ködöt ugatom, mert csak részben olvastam utána, de a lényegen nem változtat. Az, hogy malom ipar csak mond valamit.

Szerencsi cukorgyár

1889 – 2008.

A XXI. század üdvöskéjét mára odáig fejlesztették, hogy lazán benyel fél-fél giga ramot mind a fizidkaiból és a VM-ből, mellette 10%< processzor terhelés, pedig nem történik semmi érdemleges. (Ez duál kóron ennyi, egy 3K-s Sempront egy youtube + pár ablak már meg tud fogni.)

Ha ez így megy, utód keresésre fogom adni a fejemet.

Kár.