blanka.cz
Comments(3) “Nahát, doktor, az a Párizs gyönyörű lehet,
majdnem olyan, mint Liben…”
Csütörtök délután háromnegyed háromra beszéltük meg a találkozót B. ügynökkel.
Az én életemet megkönnyítette a hátországtól megörökölt korona, azonban neki még váltani kellett, ami egyből meghozta az első kihívást, mert ezek a _hüüülye_ csehek még nem csatlakoztak az Únióhoz, koronát pedig nem tart minden bank – még akkor sem, ha az árfolyam esetleg ki van írva.
Anyway, felszedtük a frissen átnézett kocsit, majd egy laza paprikáskrumpli, és egy osanos pénzváltás után már az M1-en kocogtunk Győr felé.
A tótok 4.9 pénzért vesztegetett matricájában, illetve a cseh pályasztikkerben az a közös, hogy nem nézik a rendszámod – nem úgy, mint itthon, ahol a mostanra tulajdonképp matricát sem kapsz. Belegondolva, hogy milyen kaliberű mérnöki feladatot jelentene egy éjjel, esőben (csak) 135-tel menő autó szélvédőjén megtalálni, és azonosítani egy 7×8cm-es téglalapot felmerül a kérdés, hogy vajon hogyan ellenőrzik a meglétét.
Elmondom: megállítanak. Például éjszaka, a cseh-szlovák határ (tábla, pacsi, Csehország neonreklám mi a lótusznak) túlsó oldalán, 30 méterrel az első matricaárustól.
Jó estét kívánunk. Útlevél? Igen, van útlevél (a sofőrúrtól plusz jogsi, forgalmi…). Hogy sztikker? Igen, itt a sztikker – még a szlovák elismervényt is mutatom. He? Hogy milyen? Hogy cseh? Miért, ez már Csehország?
Nem bonyolítva a dolgot kiköhögtük az ötszáz koronát (talán értékelték, hogy azonnal láthatósági után nyúltam, amikor odahívott az autóhoz fizetni, mert 15 perc írogatás után végül mégiscsak kaptunk elismervényt), majd egy gyors matrica faszolást követően robogtunk a főváros felé.
Fél egyre gurultunk be szálloda kapuján. A bantu recepcióst a késői időpont ellenére sem lehetett ratyi viccekkel kibillenteni a béketűrésből, úgyhogy felmenetünk a szobába, irány a másnap.
A péntek a városnézésé volt.
A 9-es villamos közvetlenül a Golf szálló alatt állt meg, így egy járattal voltunk bent a Vencel téren. Ezen a hétvégén itt kétféle embert lehetett találni: magyarokat (ezt még nézzük meg, Marika), és arabokat (csencs, csencs, werdujukamfrom?). A tér végében töretlenül búskomoran feketéllik a Nemzeti Múzeum, amit ‘68-ban a hüüülye! megszállók parlamentnek néztek, ezért még most is elég fekete. A centi vastag szmogréteg alól azonban a felültesebb szemek számára is felsejlik Morvaország pompája.
Apropó épületek. Prága nagyon szép. A komenista időszak szarkofágjai frekventáltabb helyeken csúfítják, mint Budapestet, azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy azokat a házakat, amelyeken nálunk ma is golyónyomokat lehet számlálni, Prágában már felújították. Ezekre pedig öröm ránézni. A már említett villamoshálózat nagyon klassz, gyakorlatilag néhány átszállással bárhol ott lehet lenni az Óvárosban. A napot itt, illetve a Károly-hídon megfelelően turistaszegény időpontban átsétálva a Kisoldalon töltöttük. Én az útikönyv történetein, Andris a fényképezőjén keresztül szemlélte a várost. Tisztaság van, nincs adott foknál rosszabb kocsi. Az emberek még Közép-Kelet-Európaiasak, de már inkább szlovének, mint románok. Félreértés ne essék, náluk sem szent mindenki, de a túristapozitív részeket nagyon frankón összerakták, az embernek van kedve sétálni, kirakatokat nézegetni, esetleg benyomni egy jókora kolbászt valamelyik talponállóban.
Este visszacsilingeltünk a szállóba: irány a Teszkó némi folk komlószörp, illetve ürömfű párlat tankolása érdekében.
Szombaton egész nap sör.
Nem ért készületlenül (köszi a kalauzt, Csabi!). Az Újvárosban nyitottunk. Aki valaha is olvasott Haseket, Kunderát, esetleg Hrabalat (a szerző csak az első kettőt), az tudja, hogy jóféle cseh söröket a valakihez-, vagy valamihez címzett kocsmákban szokás legurítani. Az Újvárosi állomások után Liben felé vettük az irányt. Liben Prága Újpestje, túrista egy szál sincs, ellenben van Gát utca, és lakótelep, a kettő között pedig a Hrabali sörszlalom. Ez tulajdonképp az író korábbi, illetve későbbi lakásai között lévő kocsmák felkereséséből áll, az italmérések számát illetően pedig az útikönyv sem rejti véka alá, hogy már a második harmad elejéig is szép teljesítmény eljutni, illetve, hogy Hrabalnak és barátainak is csak egyszer sikerült hiba nélkül abszolválni az összes kaput.
Az ember nem ivott még jó sört, ha nem ivott cseh sört. A malátaszörp mindenütt hideg, mindenütt jó, és mindenütt olcsó: igazi turistakopasztó, belvárosi hely az, ahol 450 forintnak megfelelő koronát kérnek a korsóért. Mondanom sem kell, hogy a külvárosban ez az összeg a fele. Mi az első harmad feléig vittük a fáklyát, ekkorra már a kapuk között tankolt abszintnak is sikerült jócskán a fenekére verni. Átszelve a kerületet visszametróztunk a frankón felújított szovjet vonalon a belvárosba.
Az utolsó előtti villamos vitt haza, a szállodában aztán még egy jóéjt kör, végül csak eltettük magunkat vasárnapra.
A szobát csak délben kellett elhagyni. A gondosan fogyasztott cefre végül az enerváltságon kívül nem követelt egyéb áldozatot, így kényelmesen készülődtünk össze. Ismét irány az agglomeráció (“a legkisebb is számít”), mert a honi piacon bohóc árakon mérik a világ legjobb söreit.
Sajtos énem legnagyobb meglepetésére a francia tejipar remekeit is. Prágában azonban senki ne akarjon Gössert inni: én is megelégedtem az egyik helyi márvánnyal (olyan, mint a teszkóban kapható Mizo Márvány: ehető, semmi extra). Még egy kis Slivovica, egy laza ebéd a parkolóban (apropó: cseh országban a kolbász az a Csabai), majd irány a pálya. Az út felénél azért még bekaptunk egy tuskót, amely diónyi lyukat harapott a jobb egybe.
Rövid mérlegelés után 15 perc alatt megvolt a csere, azonban a hátralevő 300km-t a mankókeréken feltüntetett, 80 km/h-s, szédítő sebességgel teljesítettük (üzenet az agynak: szürreális élmény az M1-M7 bevezetőn jobbról elhúzó kék színű Trabant). Így lett az egyébként öt és fél órából kilenc, azonban mindenért kárpótolt, hogy egyrészt mégsem szálltunk el a kilóharmincnál bekapott durrdefektnél, másrészt, hogy a mankón szépen haza tudtunk csordogálni.
Prága szép élmény volt. Megvoltak persze ezek a kisebb kellemetlenségek, de a kultúra és a művelődés mellett egyúttal a szociális kapcsolatainknak (sör melletti nagy beszélgetések), nem utolsó sorban pedig májunknak is adhattunk. Így bár a poszt kicsit egyszerűbb lélekre sikeredett – lévén hiányzik mögüle pár óra alvás -, ám az azért talán átjött belőle, hogy öri volt, meg bódottád.
És küldenék a Peneři Strýčka Homeboye-tól mindenkinek, akit szeretek.
== 
Loading ...
blanka