A rovat ma is dupla kiadással jelentkezik.
Médium: színház
Cím: Semmi pánik
Főbb szereplők: Magyar Attila, Borbás Gabi, Nagy Cili, Simon Kornél
Helyszín: Centrál színház
Elérhetőség: Honlap
Woody Allen gyerekkorom egyik fontosabb figurája. Közel sincs benne a Kisváros, a Dallas, a Megint dühbe jövünk, vagy a Hupikék Törpikék képviselte első vonalban, azonban a kezdeti televíziós élmények terén ott lohol valahol a Csendőr filmek és a Linda mögött. A csütörtöki előadásra ennek megfelelően könnyed szórakozás reményében látogattam: a szinopszis a honlap alapján vidám és végül is ígéretes, a szereposztás teljesen jó, innentől már csak élvezni kell.
A darab azonban bizonyos fokig csalódást okozott. A komédia műfajából kiindulva az még nem gond, hogy a konfliktus teljes terjedelmében ki van bontva a tizenötödik percre, a karakterek pedig szájba vannak rágva, azonban innentől hetvenöt, kicsit Benny Hilles (ami pozitívum), kicsit saskabarés (ugye, itt nem kell írnom semmit?) perc következik, amelyet – a Kedves után két szóban, szabadon – így lehet leírni: kiszámítható poénok.
Ez egyben a darab halála is: az elszólások kevés kivételtől olyanok, mintha ‘93-ban lennénk, az – akkor még szerintem is viccesnek számító Szeszélyes Évszakok Tücsök és Bogár rovatában. Ha létezne aktualizált, kereskedelmi tévés átirat, ott gyakorlatilag nem tudnának kifogyni a Kiszel-Fekete-Fehér háromszögből (vagy akin manapság a nyelvét élezi a bulvár). A teljes játékot cirka 90 percben tudják le, ami szintén nem igazán színházi formátum (rövid), azonban ehhez a történethez majdhogynem még ez is sok.
A mű ennek ellenére nézhető, Magyar Attila remekül alakítja a (fel)háborodott (ezért kellően olykor kellően irritáló) kisembert, a közönség pedig a fentiek ellenére nagyszerűen mulatott a legtöbb csattanónál, így valószínűleg én voltam kicsit kevésbé ráhangolódva (fáradtság, esős nap).
Utóbbi mondat szem előtt tartásával (és a falra aggatott bokorgyuri kép – úgyis, mint insider poén – miatt) jön össze a harmadik csillag – ezen még dolgozni kellene. 


Médium: színház
Cím: Az ünnep
Főbb szereplők: Varju Kálmán, Pindorch Csaba, Hegyi Barbara, Hegedűs D. Géza
Helyszín: Centrál színház
Elérhetőség: Honlap
Az ünnep a zsánerskála másik végén helyezkedik el: drámát kapunk a javából. Nekem pedig anélkül kell érzékeltetnem, hogy mindenképp nézd meg, hogy a történetből valamit is elmondanék, szorítkozom hát a formai kérdésekre.
Egyrészt parádés a szereposztás. Pindorch Csaba kellően harsány, Hegyi Barbara kellően labilis, Varju Kálmán kellően zaklatott, Halász Jutka pedig… nos Halász Jutka is remek, de ő nekem mindig hatodik anyukám marad.
Persze mindannyian tudjuk, hogy elborzasztó tartalommal, ambivalens eszközökkel (egy egyszerű metafora: mosolygó halál) nem különösebben nehéz sokkoló darabot készíteni. Azonban a színészi játék itt tartalom támogatása nélkül is megállja a helyét, a történet pedig az utolsó negyedben eszközölt katarzisig bezárólag fenntartja a jogot, hogy még akármi is történhessen.
Az eseményeket kicsit talán szenzációhajhász, de mindenképp hatásos hangeffektek kísérik, a sztori végig fókuszált marad, a pedig színpadot érdekesen osztják fel előtérre és háttérre, jelenre és múltra, szobára és udvarra.
A komoly dicséretek ellenére nem ez lesz a világ legjobb drámája, viszont egy megnézésre érdemes, ütős, átgondolt darab, ha akarsz egy kicsit gondolkodni.
Öt csillag. 



