Minden értelemben.

YouTube Direkt

Emlékeszem, hogy anno a tizenvalahanyadik szám borítóján kihúzták a sorszámot, és aláírták: “Megjelent a Kretén századik száma”, míg ez alá nagyobb betűkkel: “Na, és akkor mi van?”.

Egy szó, mint száz: fénykorában szenzációs újság volt, de amellett, hogy idővel romlott az amúgy briliáns tartalom, a végére már valami nyolc kiló volt egy-egy példány. Az utolsóból kell egy fürdőszobai szekrénybe.

A

Kretén.

Vajon az AMD-e a legjobb magyar hardcore zenekar?

1OOO.

(Bombajó a buli. Bombajó a buli!)

Pokrócban történő álmatag kajafáskodáshoz tökéletes.

YouTube Direkt

Az ünnepek alkalmával dupla kiadással jelentkezik a rovat: a már korábban beígért opera mellett ezúttal egy másik zenés produkció is bemutatásra kerül, haladjunk időrendben.

Médium: opera
Cím: Don Carlos
Előadó: Fried Péter, Fekete Attila, Lukács Gyöngyi
Helyszín: Operaház
Elérhetőség: Honlap

Az évad – számomra – utolsó előadására négy nappal karácsony előtt került sor. Ez az időszak sokunk számára zsibis, így nem volt módom megnézni a cselekményt a születésnapomra kapott könyvben. A rutinos operalátogató azonban már akkor felfigyel a vér szagára, amikor a műsor még el sem kezdődött, azt ugyanis illik észrevenni, hogy a szokásos hét óra helyett itt már 18-nulla-nullkor megvan a beállás (a krómos kolegák tudják: 1-2-3-6-6-6…). Ez az egy információ önmagában is jelzésértékű: komoly, érzékeket igénybevevő produkcióra lehet majd számítani – erre a következő bekezdés után visszatérek. Történetet most sem írnék részletesen, akik érdekel, használ guglit.
Ezzel együtt a kezdeti felállás már-már szokásos, a netes lingóhoz szokott közönségnek csak annyit mondanék: incest. A többiek érjék be az Oidipusz komplexussal, aki pedig ezután sem érti: a családon belül fognak madarat.
A fő vérvonal szerint Karesz anyja ugyanis meghalt, apja, II. Fülöp spanyol király pedig rányúlt a korábban Karesznak beígért sunára önkényesen feleségül vette Carlos korábbi jegyesét. A szerelem a királyfi, és a  néhai, ilyen formán mostohaanyjává lett Erzsébet között azonban nem hűlt ki, ezt a vonulatot a király gyanakvása mellett azonban rengeteg további szállal bonyolítják: a királyfiba viszonzatlanul szerelmes, ezért áskálódó udvarhölggyel, a spanyol fennhatóság ellen lázadó tartományok, Brabant és Flandria titkos pártolóval, akik alig győzik egymás ellen kijátszani az udvart, a klérussal, aki csak simán kinyírna mindenkit (na jó, mégsem) és nem utolsósorban a mindezen dolgok miatt kétségek szövevényes hálójában fetrengő királlyal, aki jogosan nem tudja, kiben is bízhatna ezek után.
Jelen kritika egyik mondanivalója pedig itt van elásva: a darab rendelkezésére bocsájtott, nettó 190 (bruttó 230) perc ugyanis kevés a szerencsétlen szövegíróknak, hogy mindezt elmondják. Miért? Hát, mert egész fejezeteket énekeltetnek újra. Így van: a darab 1/3-a arról szól, hogy ugyanazokat a versszakokat az elejétől a végéig lenyomják egyszer-kétszer-háromszor. Bakker! A másik, általam különösen nem preferált elemből sincs hiány, ez pedig a szinkron kánon, amikor 2-3-4 szereplő egyszerre énekel fel – mást. Ezzel a két mozzanattal az opera lábbal tiporja az élményt, amelyből amúgy nincs hiány, az öt felvonásba ugyanis töménytelen mennyiségű ária és kórusmű fér bele.
Ezek pedig remekek, csodálatosak – külön kiemelve, hogy a gárda ért hozzá.

És minden jól ment a harmadik felvonás végéig, amikor is azt hittem, itt a vége, és életem egyik legjobb darabját élhettem át. Ekkor azonban még nem tudtam, hogy a fent említett repetitív strófákból, és kiborító kánonból még két teljes szekció van hátra. Itt pedig dölt az asztal: a harmadik óra végére telítődött a kultúra buffer, és azt kívántam, hogy a színpadon mozgó emberek csak simán mondják már el végre _normális_hangsúlyozással_,_tömören_összefoglalva_, mi is nyomja a lelküket. (A műértő, ugye… .)
Ez a második kisgondom: a harmadik felvonás végére ugyanis a királyi udvarban már kellően derékig áll a szar, Fülöp pedig némi hezitálás után lecsap a fiára, függöny. Az előadást pedig itt kellett volna abbahagyni, és rábízni a nézőre, mi is fog történni a tartományokkal meg a szereplőkkel, az előjeleket ugyanis ekkorra kiválóan elszórták. De nem ez történik: a hátralevő nyolcvan percben – bár némi intrikával meg csavarral (kiderül, hogy Eboli prütykölt a királlyal) megfűszerezve – szépen végigmegyünk minden egyes szálon, és majdhogynem teljesen feltesszük a pontot az i-re, így az embernek semmi dolga az utóélet kitalálását illetően.
Nem fogom bonyolítani: az előadás kiváló, a sztori jó, de talán már túl szövevényes, az ismétlésekért, és a kánon túlhasználásáért pedig felelősöket követelek. Ha exkluzív élményre vágysz, nézd meg – de tapsolj rendesen, és gyere el a 3. felvonás után, így mindenki jól jár.

Case closed, haladjunk tovább.

Médium: koncert
Cím: Punkünnep
Előadó: Fegyelmező Részleg, Hétköznapi Csalódások, Rózsaszín Pitbull
Helyszín: DKNY (Dűrer Kert, New York)
Elérhetőség: Honlap

Előrebocsájtom, hogy dilettánsként mentem művelődni (beggiben, meg konszolidáltan csíkozott mackópulcsiban, ahogy az igazi kocahallgatóhoz illik), idehaza csak az egyszerűbb lélek kaliforniai-, meg  a melódia vérvonal szól. Persze azt még vendégként sem volt nehéz észrevenni, hogy a DK nem szarozott, amikor összehozta ezt a felhozatalt (pardon, lájnáppot). A műfajtól idegen mértékű (2K) beugró ellenére tarajból nem volt hiány, sőt, már a bejáratnál lapockától lapockáig volt varrva a csajon a KONFLIKT label. A közönség huszonévestől felfelé dominált, így az este mentes volt tinikre inkább jellemző feltűnési vágytól, középen pedig pank szinten kultúráltan működött a zúzda (A.C.A.B., meg minden.) Két teremben ment a reszelés, indításként mi a Fegyelmező Részleget választottuk, akik sokkal jobban szólnak élőben, mint a honlapon (nívódíj: póló ötlet minden alkalomra). Az időközben erősítésként elfogyasztott három zlátyi számos csocsó győzelemhez segített hozzá,  így azonban a Hétköznapi Csalódások alatt már mi sem tudtuk eldönteni, hogy most épp szalon náculunk – esetleg  dísz komenistulunk – utalva itt  a (felkészültetek? SIC!) szcéna politikatörténeti utalásoktól nem teljesen mentes szövegvilágára – amit amúgy bizonyára poénra vesznek (ld. még: Erdős Péter balladáját, amit most nem linkelek be).
Anyway, a hangulat itt is remek volt, egyrészt újra 17-nek éreztem magam (muhaha), másrészt gyanúsan remek volt a hangosítás.
Egy óra magasságában nyomták a kezembe a teleport sört, így Rózsáékból igazából csak keveset hallottam, ellenben az ellenőrök nélkül(??) vágtató kilenccázhetes a nyitott megdonálc előtt tett le. Miközben a forró röstit burkoltam az utcánkban arra gondoltam: ez egy remek este volt.

A következő dalt szívből küldöm nektek, akiket szeretek.

YouTube Direkt

Boldog Karácsonyt y’all!

:-)

YouTube Direkt

Nem vagyok ralli rajongó, de.

YouTube Direkt

Azért azt te is megnézed, hogy Röhrl ballal tapos féket, amikor a helyzet úgy kívánja.

Nagyon régen sétáltam utoljára hóban.

Ma sokat: a kivilágított Büdipesten, az Öbölben, a városban; éjszaka. Nem kellett sietni, nem volt teendő: a cél maga az eszköz volt, vagyis a séta, az andalgás, a hó és a róla visszaverődő sárgás lámpafény. Nem utolsó sorban pedig rá tudtam hangolódni a szépségére.

Ilyenkor azért szeretném néha, ha a giccs fogalma valójában nem létezne, mert akkor nem kellene rövid úton zárnom ezeket a posztokat.

BOOM!

A bennünk rejlő gimnazistának, aki numetált hallgatott még anno kilencvenvalahányban.

A bennünk rejlő gimnazistának, aki déenbét is hallgatott még valamikor kétezerkevésben (nem, ez nem déenbé).

YouTube Direkt

HUSÁNG!

81 éves nagyapám, akit reggel frissen borotválva, vasalt ing-mellény-melegítőnadrág-kafamamusz kombóban találtam otthon, amikor különösebb bejelentés nélkül megjelentem náluk reszelni egyet a pentiumon, hogy újra sakkozhasson online – ahogy szokott.

10 év kihagyás után eszembe jutott, hogy ezt a tagot:

Big Poppa Pumpnak (~ Erőcsávó Pumpa) hívják.

Hilárius.

YouTube Direkt

ülsz a buszon hazafelé menet, a fejedet az üvegnek támasztva. A fények, a tiszta, hideg levegő meg az esti város pedig segítenek gondolkodni.

YouTube Direkt

YouTube Direkt

Anno, amikor még Sideburns úrral políroztuk a bohócot a harmadik sorban, néha volt úgy, hogy a hetedik-nyolcadik óra magasságában át kellett lendülni az agyunkra rátelepedő szürkés-zöldes ködön, amit az erlangok, a szemaforok, vagy a sejtmembrán hirtelen potenciaváltozása következtében létrejövő túllövés (hiperpolarizáció) tanulmányoztatása okozott.

Ilyenkor rendszerint a kávéval megbolondított csóróredbull kombó segített, amelytől az ember nem tudott jobban letörést meg impulzusválaszt számolni, azonban legális drogként annyi örömöt azért meríthetett belőle, hogy a bevitt serkentőszerek okozta hiperaktivitásban 35 percig a szíve a testénél előbb akart kizuhanni a padból.

Ekkoriban nagyszerű koncepciók születtek, mint a  TY és a MézesKalácsHáz, a minden-napra-egy-Lift teszt, vagy Csillag Patrik kalandjai a világ körül.

Ittam ma reggel egy finom kávét, aztán kezdődött a trip.

YouTube Direkt

Erről jut eszembe: nem sokára újra opera. \m/

YouTube Direkt