2008. október 20.

8 év után, bicsiz.

Beköszöntött az ősz.

Az évszak a hideget leszámítva még nem különösebben képviselteti magát, amennyiben a pár varázslatosan barna gesztenyén kívül még nincs különösebb színjátszó levél-siserehad a Tóth Árpád sétányon. Hogy ősz van, azt onnan – is – tudom, hogy ismét napi szinten BMW-zem (busz-metró-villamos…) be a városba. Ez a BKVs zötykölődés meg amolyan sajátos milliővel jár. Ennek része a szigorúan a három félkörös ívjáratig a fülbe nyomott pléjer az évszakhoz igazított zine tartalommal, a fejbe húzott kapucni, illetve az ezek miatt a megállóban ütemre bólogató, el-elmerengő blanka. Így összességében kellőképpen kizárható az a kritikus embertömeg, amellyel nap mint közelharcot folytatsz a mozgólépcső felsőbb fokáért, esetleg egy jobb helyért a metróajtóban.

A külvilág ilyen formán történő izolálása pedig a melegágya annak, hogy az ember végre a gondolataiba révedjen. Ezeket a csöppnyi ejgenhejméket pár oldalnyi könyvélmény, egy csinos leány viszonzott pillantása, illetve a három megálló után benyomott leszállásjelző szokta megtörni – semelyik járművel sem utazom ennél hosszabban.

Nem várom, hogy hulljanak a levelek, mert velük jön a korai sötétedés, de az ősz ettől még szép. Ha van egy kis időtök, toljátok ki a bicajt az évszakba. Itt ne hagyjon titeket.

- Tizennégy éve halt meg Kurt Cobain.

(alatta más színnel)

- Tizennégy éve kúrt meg Halt Cobain.

(graffiti)

UPDATE: amúgy meg. És a témába vágóan küldeném mindenkinek, de csak hellyel-közzel van meg pontosan, hogy miért. Free Tibet.

Akkor most hirtelen megértettem, hogy következik a boros korszakom.

Katona József – Bánk bán

Öregszem: kokós-kurvás-medencés buli helyett évadnyitó előadáson parkoltam péntek este… .

A téma momentán a Nemzeti Opera, a jókor jóhelyen (pl. ‘48-ban a nemzetiben ezt kellett félbehagyni) ékes példája, a Bánk bán.

Nem fogok köntörfalazni, erről a műről a legtöbbet még mindig a középiskolás anyag nyomán tudom, ahol is Tiborc panaszát kellett megtanulni – amúgy már nem tudnám idézni.

Fonák dolog is nemzeti művet írni: ha most azt mondom, hogy Egressy Béni, Erkel Ferenc, akkor remélhetőleg még a google generációnak is felcsillan valami a szemében. Itt még én is képben vagyok, Tiborc panasza ismert esemény volt még valamikor a gimnáziumban (most amúgy nem tudnám idézni). Ez a mű azonban némileg elér a csont nélküli nemzeti szent gráloktól, amennyiben a manapság műsorra tűzött változat gyakrolatilag csak köszönő viszonyban van az eredeti szerzőkkel – akit részletesebben érdekel, az itt olvashatja el (1, 2. átdolgozás). Itt ugyanis úgy esett, hogy mindenféle prozódikus, és egyéb, struktúrális-karakterisztikus-műfaji követelmények, igények miatt a szövegkönyv 95%-t átdolgozták, illetve az eredetileg öt felvonásból három lett.

Nem szeretnék messzemenő elemzésekbe bocsájtkozni: ezt a darabot szerintem kiemelt mivolta miatt érdemes megnézni. A változatosság kedvéért a történet egy tragédiát beszél el (mfa), így e téren beleillik a Himnusz által is kijelölt borongós-bús képhez, ez azonban egyrészt nem győzi meg az operát mellőző embereket, másrészt nem riasztja el azokat, akik maguknak akarják tudni ez az előadást – életükben legalább egyszer.

Szép díszletek és jelmezek, olykor nehezen érthető szövegek (éljen viszont a német felirat!), Hazám, hazám, te mindenem! – ha kell egy kis szittya átszellemülés, hát pörköljetek el az Operába, elvisz oda a kismetró.

Andrew Lloyd Webber – József és a színes szélesvásznú álomkabát

Mint derült égből a villámcsapás talált meg ez az előadás. ALW nevét még akkor is érdemes ismerni, ha éppen egyik alkotását sem láttuk (ilyen e sorok szerzője is), hiszen kortárs zeneszerzőről van szó, aki a Broadwaytől a West Endig ad munkát a rendezőknek.

A címben idézett művet (született Joseph and the Amazing Technicolor Dreamcoat) a Madách színház tűzte műsorára, engem pedig mint derült égből a villámcsapás talált meg a darab. Ennek megfelelően nem voltam felkészülve rá, így az első felvonásnak igen csak meg kellett küzdenie az értékelésért.

Félreértés ne essék: nagyon jó anyagról van szó, amely azonban – talán musical mivolta miatt is – igényel némi spirituális rákészülést. Gyakorlatilag ugyanis azt a fajta szansajnhepinesszt hivatott színpadra vinni, amellyel az egyszeri pesti bkv-zó kevéssé találkozik az átlagos mindennapjaiban.

A történetről kevés szót ejtenék (divatos szó következik), a zsidó-keresztény kultúrkört kevéssé ismerők most legyenek szívesek, lapozzanak Mózes 1. könyvéhez, valahová a 37. fejezet magasságába. Nna, ez a József az a József, tehát akit a tesói féltékenységből eladnak Egyiptomba, ahol végül a fáraó jobbkeze lesz és megfricskázza a közben azért megváltozott brúderjeit.

Hogy a darabot meg kell nézni, azt nem csak a (z erkélyről legalábbis) elképesztően jó bőr  Gallusz Niki, hanem az elképesztően jól éneklő Gallusz Niki és a nemmondommeg melyik rákenról ikont megszemélyesítő fáraó alakítása is aláhúzza.

Ezen felül van még baró színpadkép, eltalált koreográfia, és egy tarkabarka színdarab, amely a 90. percre képes volt megtörni a jeget, kiszakítani egy kicsit a mindennapok realizmusából, és ez végülis nem kis pálya. Pont, mert senki nem akar világot megváltani.

Ha tehetitek, menjetek el, nézzétek meg – barát-, barátnő-, családkompatibilis darab.

YouTube Direkt

Smoothies.

De amúgy csak ráakadtam.

Kalipunkra jó(l) lehet lányt ölelni, szerelmesnek lenni, egymásnak örülni.

YouTube Direkt

MAC-10

TEC-9

UZI

Sometimes people make a war.
(Most csak ennyire futotta az időmből.)

Úristen! Fagyizol ott!

(“A nap idézete” rovat amúgy.)

Első nap a gáton.

Igazából csak gondolataim vannak róla (gy.k. nagy rakásnyi gondolat), de nem volt még ma annyi időm, hogy a külvilág számára is érthetőre rágjam őket, így egyelőre maradnak az erjesztőben.

Egy dolog kiválóan biztosítva volt, ez pedig a lótifuti. Ez gond nélkül zajlott reggeltől-estig, én pedig pedig némi mű- és valós balhé közepedte vettem részt a kivitelezésében.

Nem szép – és nem is bölcs – dolog igérgetni, hogy lesz kvaliti blog – hiszen a jóbőr általános iskolai töritanárnőm (csók Tündi néni!) is megmondta, hogy “aki beszél róla, az nem csinálja” -, de lesz blog.

A fentebbi gondolatmenetet folytatva elindítottam a szekeret, most van az, hogy kussolni kell, és navigálni jobbra-balra, hogy szépen beparkolhassunk a pajtába, a nagy jó és a friss széna mellé.

De ha történet kell, elmondom, hogy ma érezhető dezsavüm volt.

Öt éve ugyanis pontosan ugyanígy zötykölődtem végig az Alkotás utcán a 61-es villamossal, mint ahogy most. Ha eltekintünk a világnézetemben, mentalitásomban, fizikumomban, életvitelemben – s persze még egy sor egyéb dolgon – végbement változáson, is csak a zötykölődő blankára koncentrálunk, akkor az élelmes személődő megállapíthatja: a most, illetve az akkor merengő fiatalember közötti különbséget a kezükben lévő könyv adja.

Akkor épp a Svejk. A mostanit nem mondom meg.

Esti Kornél effektus. Azt hiszem, elő is veszem nemsokára.

(Megjegyzem, amikor blog alapján saláta szezon van, olyankor seekel a leginkább a processzor a sufniban.)

Passz, passz.

Cikk.

De Miklós Takács. \m/

Anno 2006

Számotküldenék, is:

YouTube Direkt