Mogyoródi úti Jet kút, sok autó tankol, minden kút foglalt.
Az egyiknél csillivilli piros szuzuki (kipuffogóval, kerékkel), gazdája a szokásos napszemüveges, t-alakú hejbasszájba, selyem ingben. Mögötte egy átlagpóló 30-as átlagsofőrrel, aki enyhén rádudál a tagra, majd szól, hogy kicsit ugyan guruljon már előbbre (hiszen végzett már, pöcsölni meg máshol is lehet, mint egy teli töltőállomás kútjánál).
Naphemü lassan a tükörbe néz (felméri a pólóban ülő arcot), majd vár még egy kicsit, lassan indítózik, majd kimérten elgurul. Közben még persze visszaszól, én pedig egy távolabbi kútnál lesütöm a szememet.
Bejegyzések (RSS)