A két és fél órányi alvás után egészen stabilan sikerült lehúzni az elmúlt 24 órát.
Kényelmesen értünk ki a reptérre, egy gyors kapuccsínó, aztán búcsú, becsekkolás.
Eddigi tapasztalataim alapján arra az álláspontra jutottam, hogy az amúgy kedves repülőtéri személyzetnek egyetlen savas eleme van, ez pedig az a nagyhatalmú határőr tiszt, aki a röntgengép belső oldala mögül tör az emberre. Ez a karakter úgy bánik veled, mint valami mexikói menkülttel, akit éppen vissza akar toloncolni. Hősünk ezúttal is egy rozmár flegmaságával kezelte a kedves átutazót, úgyhogy behúztam a strigulát a megfelelő helyre. Ez egy ilyen munkakör. Szerencsére a többiek - ide értve a határőr tiszteket is - nem lógták el a kommunikáció órákat a kiképzés során, úgyhogy kényelmesen megérkeztem a kettes kapuhoz.
Megjegyzem, aki azt gondolja, hogy Schengen a repülőtérre is él, az téved. Az Útlevél ellenőrzése töretlenül folyik.
A gép tele volt, így mellém egy vidéki forma ember és társa ültek le. Dolgozni mennek Hollandiába. Nyelvet egyáltalán nem beszélnek, de nem baj, mert a _vállalat_ intéz mindent. A gép hasában hozzák a vekni kenyeret, meg a szalonnát, így megy ez minálunk.
Végül öt perc késéssel tettük meg a110 perces utat - 11 és fél kilóméter magasan nem a -65 fok, hanem a 180km/h-s ellenszél baszott be. Eindhovenben már másodszor járok, tehát otthonosan mozogtam, így sikerült egy korai vonatot elérni. Az utiterv kalkulátor valamiért 3 átszállást dobott az enschedei pályaudvarig, én pedig nem álltam le vitatkozni vele. Ennek az lett az eredménye, hogy mivel a repülőn beszélegetni kellett, itt pedig átszállni, így egyik médiumon sem volt módom hunyni egyet. (Nem mintha nappal képes lennék aludni.)
Kerek 8 és fél órával az indulást követően már az enschedei levegőt szívtam. Az első mély lélegzetvételt ünnepinek szántam - tavasz lévén a friss trágya átható illatával sikerült gazdagabbnak lennem.
A szobámhoz reggeli jár, és egészen takaros - jobb, mint egy diák szoba, rosszabb, mint egy szállodai. A díjszabás is ennek megfelelően lett kialakítva. Wifi a kezdetektől fogva van - úgy tűnik, még Hollandiában havernak tartják a mac címemet. De vissza a kronológiához.
A cuccok ledobása után Gáborral - 2008-as ERASMUSos kiadásommal - kiegészülve a hátunkra vettük a várost: a szombat piac nap. Elsőként egy adak jó kis olajban sütött máj hagymával, mert adni kell a vesének. Egy gyors forduló a boltban és piacon, aztán irány haza. A délután második részét Gáborral ütöttük el - tapasztalat megosztás és szörpsör volt a menü.
Este parti - de előbb egy hangulatos alapozás kártyával, és VBK-val a Farmon. Az egyik kulcs szereplő, Henry (Finnország) Fisu-t készített, amely 3 levélnyi, vodkában feloldott fisherman’s friendet jelent, és úgy lehet inni, mint a vizet. Negyed tizenegykor ideje volt indulni: vár a parti a Matenwegen. Itt találkoztam a Brazillal és a Zambiaival, akikkel nagy öröm közepette beszélgettük át az éjszakát - reggel háromig.
Az első nap reggél már 9 előtt kipattant a szemem. Örömmel konstatáltam, hogy másnaposság jelei alig voltak tapasztalhatóak, ettől függetlenül - és persze biztos, ami biztos alapon - a nap további részét az ágyban hajléktalankodva töltöttem el. Mivel az előző nap forgatagában végül mégsem sikerült kenyeret venni, így a gumimacis-kéksajtos-koktélparadicsomos sonka mellett tettem le a voksomat. Gábor többször is felajánlotta a konyhájukat, aminek csak egy hátránya van: a távolság. Tényleg: mennyibe kerül egy basic főzőlap?
Azt a franc se tudta, hogy az Amerikai gengszter rendezői változata 3 óra hosszú. A film után mégis vettem a fáradtságot, és el/kipakoltam a cuccomat, úgyhogy mostmár nem egy szemétdomb közepén ülve pötyögöm ezeket a sorokat.
Pabló (Brazília) közreműködésével talán lesz bicajom is - kellene, mert bár szeretek sétálni, ellenben a távok azok távok. A kampusz felét meg közben lerombolták, hogy egy csomó új épület kerülhessen a térképre. Erről talán majd később.
Bár még nem érzem, de ez az egész történet nagyon komolyság.
Holnaptól pedig kezdődik a munka.
Bejegyzések (RSS)