…plusz egy laza 750ms-es auto time shift - csak ennyi kell a boldogsághoz. : )
Archívum: 2007. novemberA Word 2003 az SP3-mal felfegyverezve ma kijavított, hogy a bluetooth az nagybetű. Mivan? Iszom hozzá krémlikőrt, eszem hozzá némi csokit. Az említett eset óta eltelt napokban számolatlan mennyiségű lehetőséget próbáltam végig, hogy szóra bírjam az amúgy működőképesnek nevezett környezetet. Nem jártam sikerrel - még 10 perccel a kezdődő gyakorlat előtt sem. Az ember ekkor már csak egy darab utolsó dolgot próbál meg (amit megjegyzem, korábban már kipróbáltam), hogy gyakorlatilag az utolsó percben konstatálja: így meg működik. Anyag instant összerak, kiad, este részletez, majd szusszan egyet. Az ok, amiért nem száz százalékban ugrálom körbe a szobát annyi, hogy az év végi nagyfeladat erre a platformra lesz kiadva, tehát nem csak egy egyéjszakás kalandról van szó - itt bizony komoly munkavégzés lesz a csomaggal. És volt alternatíva a mit csináljunk, viszont nem fogom megtudni, hogy vajon az egyébként sok aspektusból fenyegetőbbnek kinéző másik témakör vajon kevesebb feladatot rótt volna rám, szegény, jóindulatú gyakvezetőre. Addig is örülök: nem volt hiába két heti zombulás.
Ilyet már nekem is küldött kontaktom. Ahogy a cikk írja: semmi extra nem történik, csak feldob egy linket (illetve az én esetemben egy ;) emotikont, majd angolosan távozik. Ti se szopjátok be, mert én se’ tettem.
Rendhagyóan alakult a péntek estém. Az eredeti tervet - amely szerint este kilenckor összefutok Vejnemöjnennel a Ferencieken, és megyünk felköszönteni a pszeudo-Hugomat - kb. négyszer sikerült átírni, míg végül óra tízkor ott találtam magam a Gellért téren egy igérettel, mely szerint a patronáló pajtásom kér 30 percet. A dörzsölt indián ilyenkor az órájára néz, majd kiutal a kérvényre másfél órát. Így is tettem, majd mérlegelve a felmerült szituációt a A hagyományos útvonalat válaszottam: fel, és lehetőség szerint a Dunapart profiljához tartva. Az egyik fenti teraszon nyitottam egy sört, de valahogy nem volt túl sok gondolatom. Jó is volt ez így, végre csend lett, úgyhogy bambultam. Valamikor a tizenötödik perc után jelzett a gépház, hogy kezd alul kihűlni a leves, úgyhogy folytattam a mászást a Citadelláig. “Mindazok emlékére Ezúttal kicsit alaposabban is megnéztem az emlékművet. Ja. A továbbcsorgást a komplexum bal oldalán folytattam, ahol is belefutottam egy, az éves albán költségvetést lazán kitevő állami audi-mercedes konvolyba. Teljes termékpaletta, vagy 15 kocsi, olyan 300 millió forint értékben. Végülis jól élünk, meg négy éve, meg ami még. Volt diplomáciai rendszám is, szóval valszeg valami főembert hozhattak fel a Vezetők egy kis citadellai kokszos-kurvás-pálinkás-paprikás bulira. A vonat egy nagy közös jelre kezdett el lecsorogni a hegy oldalán diszkrét kékfénnyel övezve. Még megcsodáltam a kitett tüzérséget, meg a Magyarország 1890-1940 képeket (menj közelebb: alul kis fényképek vannak, nagyon tanulságos), aztán le is értem a Citadella végéig. Ekkorra már több, mint egy órája másztam a hegyet. Kinyitottam még egy komlószörpit, aztán úgy dönöttem, hogy a Buda felöli oldalon fogok visszaparkolni a Gellért térre. Erre mindenképp tévedjetek el: egy nem vártan szépen karbantartott kert terül el erre, hosszasan a hegy oldalán. És mindegy, hogy hintákat, vagy csak egy kis nyugizós területet akartok látni, ez egy jó hely, vannak tetővel fedett pavilon-like dolgai, meg minden (kő lovacskaszobrok - három elem, rajta rendre három felirat: hidegecske, felfázásocska, vesebajocska). Trúság. Leérve visszakopogtam még a deliboltba egy szendvicsre meg egy pohár forraltborra, aztán felszedtem Vejnét és irány a Martos. Gellérthegy. Mert megérdemled.
Üzenet az agynak: holnaptól sör helyett fbf (feles, bor, forraltbor).
Közel egy hete szívsz, mert szeretnél elindítani egy fordítót, amit mások fejlesztettek, de nem. Nem jó ez így, tényleg nem. : P
“this is alternative rock you dumb motherfucker!!” Igérem, mára leállok ezzel a kilencvenesévek dologgal, de nem lehet elmenni a műfajok háborúja mellett, amikor az ember ilyen gyöngyszemeket olvas egy-egy videónál. :) Ott a Two princes a jobb oldalon, nyolcas szám. Told be, és induljon a babazsúr!
…amikor még mellkasra vetted a bőrjekit. Ding dong! Nem volt még elég? Akkor nesze, szövegek is! A klippnyitó helybenjárós múvokért külön pont jár! Bogyó korodban hallasz egy fél mondatot a Beavis és Butt-headben, aztán egy tucat év múlva meg rákeresel. Dope, dope, minden esetre örülj velem, riKKKKo!
“a franc tudja, mit láttunk ma, de Dosztojevszkij forog a sírjában.” Ezt most el fogom mondani, mert közel biztosra veszem, hogy nem fogjátok megnézni a Nemzetiben ezt a darabot. Dosztojevszkij - Ördögök című előadását ültem máma végig - nem kevesebb, mint négy órában. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a színházi ismertetőn túl nem néztem utána, mire is számíthatok majd, így a megtekintésig nem volt világos, hogy a szerzők között csak amolyan vendégként Fjodor Mihajlovicsot. A rendező ugyanis teljesen a saját képére formálta a darabot, így ne lepődjünk meg, ha a 4 órás előadás során elvétve találkozhatunk csak a 700 oldalas orosz mű akármely tételmondatával. Ez az előadás ugyanis nem elsősorban az eredeti drámáról szól, mintsem annak egy szürrealisztikus, tér- és idősíkokkal rommátűzdelt (és még csak most melegedek bele): absztrakt manifesztációja. Eleve úgy kezdődik, hogy 15 percen keresztül más sincs, csak 20 szülő búcsúztat egy busznyi gyereket (egyetlen leányka reprezentálásában). Ezt további 75 perc teljesen érthetetlen egyveleg követi, mígnem sikerül eljutnunk az első (és egyetlen) szünetig. A gondok azután kezdődnek, hogy a darab szabadon ugrál a XIX-XXI. század évei között. A rendező nem készít konkrét jellemábrázolásokat, ellenben hagyja céltalanul rohangászni és ordibálni az amúgy a sikerért mindent elkövető színészeket. A probléma nem csak az, hogy a néző nem tud kivel azonosulni, hanem hogy kihagyták a számításból, hogy a közönség 99%-a nem olvasta a művet az elmúlt 15 évben, ezért még finoman fogalmazva is fingjuk sincs, hogy mit is művelnek a dráma egyébként a végletekig átvariált karakterei. Lélegzetvételhez csak a szünet utáni újabb első 75 perc alatt jutunk, hogy ezt azután ismét egy fölösleges jelenetekkel miszlikbe terhelt egyveleg követhesse. A fent említett remek szinészi munka mellett (le a kalappal, amiért ennyire próbálják menteni, ami menthető) említést érdemel, hogy az előadás alatt egyetlen szájbavert percig sincsen csönd. A háttérben muzsikáló bandát még jobban megtapsolta a publikum, mint a szereplőket. Jogosan: bár volt olyan jelenet, ahol 20 percen keresztül ugyanazt az egy témát (pl. cintányér vonóval történő izgatása) játszották, azért ők is vitathatatlanul kitettek magukért, és nem utolsó sorban pozitívan járultak hozzá a mű egészéhez, hasonlóan az egyszerű, de kreatívan használt díszlethez, és a megvillogtatott hájtek színpadtechnikához. Igazából a szünet volt a holtpont: ekkor komolyan fontolóra vettük, hogy otthagyjuk a az egészet. De végül nem tettünk így. A darabbal személy szerint az a bajom, hogy rossz helyen játszák. A Nemzetibe zseniális előadásokat képzelek el, amelyeket az átlagparaszt már tud élvezni, érteni és értékelni. Ez azonban egy <khm> rendkívül interpretív munka, amelyhez nem elég egyszerűen balra adni a gyepet, a végeredmény ugyanis az eredeti mű ismerete nélkül csak nagyon korlátozottan élvezhető. És ami azt illeti, a komoly átirat miatt nem vagyok meggyőzve róla, hogy a dráma pótlásával ez utóbbi vélemény érdemben változhatna. Megnyílik (megnyílik?) az n-edik giga Amúgy röhögnék, de nem.
Cica. Vágod? <Orrcsúcsot kétszer megsimító smiley>
Vicces mellékszál az is, hogy a film visszatérő motívuma az az ámerikai rácsodálkozás, miszerint a határ túloldalán - legyen az Kanada, vagy Szlovénia - legalábbis az ámerikaiak szerint egyszerű hülyék élnek, akiktől azonban a film üzenete szerint mégiscsak lenne mit tanulni. Nézzétek meg, a tartalom közelebb van hozzánk, mint gondolnánk. Holnap színház. Erről majd holnap. 3 autós “flotta”, két német, egy frank. Az elmúlt évben 0 dolog volt velük, többségükkel az elmúlt n évben sem semmi. Egészen a közelmúltig, amikor is befizettünk egy szervíz csomagra, amennyiben az alábbi dolgok történtek közel egyidőben: Mlada Boleslav Párizs Wolfsburg Mladára emellett téli gumi is került. A márkakereskedőknél töltött pillanatok után a kereskedők rangsora várakozás minőség szerint: 2. Wolfsburg A felmérések reprezentatív értékűek, mindkét helyen volt olyan, hogy csak a szétszedés után tudták meg: egy alkatrészt meg kell rendelni, és jöjjek vissza ekkor és ekkor. Az egyéb szervízek értékelése - ezúttal rangsor nélkül Riasztósok
Bár most nem jut eszembe semmi frappáns szöveg*, itt a blog címe, amelyik a tripla-fekete-dupla-axelekre hivatott specializálódni.
*kivéve persze egy vudielen idézet: A szex mocskos? Á, csak ha jól csinálják. Köhömm. Majd meglátjuk.
Na, én nyitok egy sört. |
|
Ez a hét az én hetem. A tény, hogy egy részét 
Emellé csütörtökön opera parkolt be: ezúttal Puccini 
Ma mozi. Bár art moziba mentem, közel sem művész filmet néztem meg. A sötétben fényes vászonra bambulás tárgya Michael Moore 
Bejegyzések (RSS)